Mi marhatta meg az ókori egyiptomiakat?

A brooklyni papirusz az első olyan leírás, amelyben a különféle kígyókat, a marásaikat s a marás egészségügyi következményeit és lehetséges gyógyításukat lejegyezték, e papiruszon időszámításunk előtt 660-330 közti időben, maga az írás minden bizonnyal egy sokkal ősibb másolata lehet.

A papiruszon 37 különböző kígyóról esik szó, és a 60 évvel ezelőtt elkészült első fordítása során hatalmas viták alakultak ki azon, hogy mely kígyófajok is szerepelnek a papiruszon, mivel ma Egyiptomban sokkal kevesebb kígyó él. Egy új kutatásban ezekből 10 legveszélyesebb marású kígyófajt igyekeztek egy ökológiai módszerrel megbízhatóan azonosítani: modellezték az általuk elfoglalt ökológiai fülkét, feltárva a kígyófajok lehetséges élőhelyét és ökoszisztémában elfoglalt helyét. A kutatásból kiderült, a mainál sokkal sokszínűbb volt az ókori Egyiptom kígyóinak világa.

Az Environmental Archaeology folyóiratban publikált eredmények szerint a mai egyiptomi doktorok nem sok hasznát vennék az ókori leírásnak, a nevesített kígyók már nem élnek az ország mai területén. A papirusz eredeti 37 kígyója közül 13 leírása hiányzik (a papirusz hiányos), így nem is minden fajt lehet azonosítani.

A papirusz leírja a kígyók marásának következményei mellett azt is, hogy milyen istenséggel azonosított fajról volt szó. A korabeliek számára ennek annyi jelentősége volt, hogy az illető isten közbeavatkozása menthette meg a marás áldozatát. A kígyótestű isten Apófisszal (nyitóképünkön, amint Ra napisten – macska alakban – levágja a fejét) azonosított nagy kígyó marásáról például megírták, hogy gyors halálhoz vezet. Az is szerepelt a leírásban, hogy a szokásos két méregfog helyett ennek a kígyónak négy jutott – ez ma is ritkaságnak számít.

Mi is volt ez a négyfogú kígyó? A mai Egyiptom területén a marásukkal gyors halált okozó kígyók, mint a vipera vagy a kobra fajok két méregfoggal rendelkeznek. A legközelebbi négyfogú kígyó a ma a Szaharától délre visszaszorult mérges falakó kígyó (Disopholidus typus) nevű faj, ami 650 kilométerre délre él a mai Egyiptomtól. Marása súlyos vérzékenységet okoz, és agyvérzés útján is végezhet áldozatával.

A korabeli éghajlat és környezeti körülmények modellezésével azt tárták fel a kutatók, hogy miként alakult át az ókor óta a régió, és mely mai afrikai és közel-keleti fajok számára nyújthatott megfelelő élőhelyet az ókorban. A modell alapján kideríthették, hol élhettek a számításba jöhető kígyók a korabeli birodalom területén.

Feltárult, hogy a mainál jóval nedvesebb ókori klímán számos olyan faj is megélhetett, amelyek számára ma már nincsenek megfelelő feltételek. Ilyen fajok voltak a fekete mamba, a puffogó vipera vagy a már említett mérges falakó kígyó. A vizsgált 10 lehetséges fajból 9 biztosan megélhetett az ókori Egyiptom területén, a tizedik pedig olyan szomszédos területen, amellyel rendszeresen kereskedtek az egyiptomiak.

A leírásban például szerepel egy kígyó: mintázata a fürjére hasonlít, sziszegése pedig az ötvösök fújtatójáéhoz hasonló hangú, ez szinte biztosan a puffogó vipera, azonban ma csak Szudánban, Kartúmtól délre él meg. Úgy tűnik, az ókorban még jóval nagyobb volt az elterjedési területe.

A modern kori Egyiptom területén még most is élő fajok: Dolichophis jugularis (ez egy haragossikló-faj), a levantei vipera (Macrovipera lebetina), marokkói vipera (Daboia mauritanica), illetve a palesztin vipera (Daboia palaestinae).

Mintegy 4200 éve kezdődött meg a terület kiszáradása, ám ez nem volt egyenletes, a Nílus mentén, az öntözéses gazdálkodás hatására jó ideig kedvezőbb maradhatott a környezet, ez még sokáig életfeltételeket biztosíthatott azoknak a kígyóknak, amelyek ma Afrika nedvesebb régióiban élnek már csak.