Malária elleni oltás ment gyerekéleteket

A malária még mindig korunk egyik legtöbb halálos áldozatot követelő fertőző betegsége, amely mind a fertőzéseket, mind a halálozást illetően szinte csak Afrikát sújtja.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2021-es adatai szerint a világon összesen 247 millió maláriafertőzés fordult elő, és ebből 619 ezren elhunytak. Egy nemrégiben elkészült és egy konferencián ismertetett elemzésben az első engedélyezett malária elleni védőoltás hatásait mérték fel, amelyből kiderült: a gyerekhalálozást 4 év alatt 13 százalékkal csökkentette. A WHO eredményeiről a Science számolt be.
A malária a legsúlyosabban a kicsiket érinti, ezért az ő védelmük különösen fontos. A használt védőoltásból 3 adagot kell kapniuk (majd évente ismétlést) ahhoz, hogy a malária legsúlyosabb lefolyását elkerülhessék. Évente sok százezer kisgyerek születik Afrika azon régióiban, ahol a malária mindennapos veszélyt jelent. Bár az RTS,S nevű védőoltás előzetes felmérései alapján sokkal mérsékeltebb hatásra számítottak (a klinikai tesztekben 36 százalékos hatékonyságúnak bizonyult), a tények önmagukért beszélnek: ezzel is rengeteg gyerek életét lehet megmenteni – a következő maláriaszezont megelőzően 17 országban kezdik el a gyerekeket beoltani.
A halálozás csökkenése mellett a kórházi ellátást igénylő maláriás esetek száma is 22 százalékkal kevesebb volt a kisgyerekek körében. A jótékony hatásokat ott is kimutatták, ahol csak kevés kisgyerek kapta meg a védőoltást.
Valószínűsíthető, hogy az oltás más betegségekkel szemben is ellenállóbbá teheti a kicsiket. A malária kimeríti a T-sejteket (az immunrendszerünk egyik alappillérét) és fogékonyabbá tesz más fertőzésekre. Azonban az oltott gyerekek T-sejtjei képesek ellátni a feladatukat, és segíteni a többi kórokozó elleni védelmet is – hasonló pozitív hatást például a tuberkulózis vagy a kanyaró elleni oltás kapcsán is feltártak már. A maláriában érintett régiókban a malária mellett például a tüdőgyulladás vagy a hasmenés is rengeteg gyerekéletet követelnek.
A védőoltás adagonként 10 dolláros ára sok szegény ország számára elérhetetlenné teszi az oltóanyagot. Azonban a WHO néhány hete engedélyezte egy másik, olcsóbb és nagyobb mennyiségben rendelkezésre álló oltás (R-21) használatát is, amellyel a legszegényebbeken lehet majd segíteni. Azonban az eddigi program és a vizsgálati adatok fontos lépést jelentenek a jövő, még hatékonyabb malária elleni védőoltásai felé.