Finomszemcsés por zárta el a napfényt a dinók kihalásakor

A kréta időszak végi nagy kihalásban, a Chicxulub-becsapódást követően kialakult igen hosszú tél játszott főszerepet, most egy új kutatás pontosította az eseményeket.

A Belga Királyi Obszervatórium kutatója vezette csoport számolt be a Nature Geoscience folyóiratban arról az új kutatási eredményről, amelyben a 66 millió évvel ezelőtt bolygónkba csapódó égitest nyomán kialakult helyzetet elemezték.
A becsapódáskor a légkörbe jutó rendkívül apró szemcsés por lehetett a fő tényező abban, hogy bolygónkra lényegesen kevesebb napfény jutott, s ezzel leállt a fotoszintézis, illetve mintegy 15 éves „nukleáris tél” is kialakult.
Régóta elfogadott elképzelés, hogy a becsapódást hosszas „nukleáris tél” időszaka követte, persze ez esetben nem atomháború, hanem a becsapódás okozta. Azonban abban eltérnek a vélemények, hogy a légkörbe került egyes anyagok miként is hatottak, és mely tényező volt végül az, amely miatt a kihalási hullám lezajlott. Korábban az volt a vezető elmélet, hogy egyrészt a légkörbe jutott korom, másrészt a becsapódásban érintett kőzetek révén szintén a légkörbe jutott kén volt a lehűlés és sötétség hátterében. Azonban ezen elméletek kialakítása során még nem volt ismert, hogy mekkorák is lehettek a légkörbe került szemcsék valójában.
A kutatók most kétirányú megközelítéssel válaszolták meg a kérdést. Egyrészt készítettek egy új modellt, amelyben a korabeli klímahatásokat lehetett szimulálni, másrészt a becsapódás idejéből származó üledékrétegen végeztek speciális méréseket.
„A kréta-paleogén határvonalat jelentő kőzetréteg felső egy milliméteréből vettünk mintát. Ennek vizsgálatából kiderült, hogy egyforma méretű, rendkívül finomszemcsés por rakódott le a Chicxulub becsapódási eseményhez köthetően. A korábbi számításokban használtnál sokkal apróbb szemcseméretű légköri port tudtunk kimutatni, ennek pedig a klímamodell-számítások eredményére is jelentős következményei vannak” – magyarázta Pim Kaskes, a kutatás egyik résztvevője. A 0,8-8 mikrométeres nagyságtartományba eső porszemcséknek sokkal fontosabb szerep jutott a becsapódást követően, mint eddig hittük.
A számítások azt mutatták, hogy ennek a mikrométeres nagyságrendű pornak a legnagyobb része a légkörben maradhatott, akár 15 éven keresztül is, és ezzel a földfelszíni hőmérsékletet 15 Celsius-fokkal volt képes lecsökkenteni. Ez a 15 éves időtartam megfelel azoknak a legújabb mérési eredményeknek is, melyek szerint az az irídiumréteg, amely a beérkező égitest maradékaként globálisan jelzi a becsapódást, 20 évnél kissé rövidebb idő alatt ülepedhetett ki a légkörből. (A becsapódáskor nemcsak a becsapódás helyszínének földi kőzetei, hanem részben maga a beérkező objektum is a légkörünkbe került por formájában.)
A kutatók szerint a légköri por hatására közel két évre leállt a fotoszintézis bolygónkon, ennek pedig mind a szárazföldi, mind a tengeri élővilágra nézve súlyos következményei lehettek már. Azok az élőlénycsoportok, amelyek nem voltak felkészülve a hideg, sötét, élelemhiányos időszak átvészelésére, a tömeges kihalási esemény áldozataivá váltak. Az őslénytani leletek alapján azok az állatok és növények, amelyek valamilyen formában szunnyadó állapotba kerülhettek, általánosságban könnyebben túlélték ezt a kritikus időszakot.
A kutatók szerint a kén és a korom mellett a szilikátos porszemcsék is igen fontos részét képezték a napfényt elzáró légköri helyzetnek, amelyből a táplálkozási láncon tovagyűrűző hatások miatt kihalási hullám következett.