Szitakötő 202 millió évvel ezelőtt

Nagyjából 200 millió évvel ezelőtt, a triász időszak végén egy igen jelentős kihalási hullámot élt át bolygónk élővilága, nagyságrendileg ahhoz foghatót, mint ami a kréta időszak végén a dinókkal is végzett. Az élővilág a kihalást követően igyekezett betölteni a megüresedett élőhelyeket, ökológiai fülkéket, és ennek során alakulhatott ki az a szitakötő-csoport is, amelynek képviselőjét most megtalálták.

A szitakötő a kihalási eseményt nem sokkal követően élt, a kora jura időszakban. Egy magánkézben lévő kőfejtőben került elő az ősmaradványa a Somerset megyei Langport közelében, ahol 2016-ban bukkant rá egyik ottani dolgozó. A maradványt hamarosan a Bristoli Múzeumnak ajándékozta a kőfejtő tulajdonosa.

Fantáziakép a szitakötőről – a színeit mai rokonok színe alapján képzelte ilyennek a művész.

Forrás: Jules Kiely and Bristol Museum & Art Gallery.

A kövület igen finom szemcsés, porcelánra hasonlító mészkőben maradt fenn, ennek az apró szemcseméretnek köszönhető az ősmaradvány remek minősége. Ez tette azt is lehetővé, hogy a szitakötők esetében a rendszertani besoroláshoz fontos adatokat kiolvassanak a szárny erezetének mintájából.

Az ősi állat az egyenlőtlen szárnyú szitakötők (Anisoptera) közé tartozott, vagyis az elülső és hátulsó szárnypár eltérő alakú és méretű, a hátulsó kissé szélesebb és nagyobb (a mai rokonságukba tartoznak például az acsák). A szárnya ugyan törötten maradt ránk, de az bizonyos, hogy a hossza nagyobb volt 4,5 centinél, vagyis az állat szárnyfesztávolsága biztosan meghaladta a 9 centit. A szárny 1 centi széles.

A töredékes volta ellenére sikerült besorolni az állatot a Liassophlebiidae család tagjai közé, sajnos ahhoz nem elegendőek a maradványok, hogy egy esetleges új fajhoz szükséges adatot gyűjtsenek be, de a kutatók úgy vélik, a már ismert fajoktól eltérő az állat. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy e szitakötő család a kihalás után igen rövid idővel már kialakult.