Ennek köszönhetik a macskák a szemszíneiket

A macskafélék meglepően változatos szemszínekkel rendelkeznek, és most ne csak a házi kedvenceink szemére gondoljunk.

„Károly bácsi karosszékébe Lukrécia telepedett, a borostyánsárga szemű, kövér, fekete macska, míg Irma néni karosszékét a még kövérebb, hófehér bundájú Szerénke szokta megszállni. Szerénkének tengerzöld szeme volt” – Bálint Ágnes, a Frakk a macskák réme első oldalán a macskák szemszínét írja le, rendkívül találóan.
A macskák szemének színe igen változatos, nemcsak borostyánsárga és tengerzöld lehet szemük, hanem kék is, illetve számos vad macskafélének az élénk aranysárgától a szürkéig terjedő skálán változik a szemszíne. Egy új kutatás azt tárta fel, ez minek is köszönhető.
Annak ellenére, hogy a macskafélék igen változatos szemszínűek (szemben a rokonaikkal, amelyek szinte kizárólag barna szeműek), eddig nem végeztek vizsgálatot erről. Az új kutatásban, amelyet a Science ismertetett, ezt a hiányosságot pótolták.
Az embernél meglévő sokféle szemszín a feltételezések szerint a szexuális szelekció hatására jött létre, és egészen kevés gén határozza meg. Rajtunk kívül a háziállatok esetében végeztek vizsgálatokat a szemszín genetikájáról, mivel itt található a mienkhez némiképp hasonló változatosság. A vadállatok körében elképesztően ritka a sokféle szemszín, ezért is különlegesek a macskafélék.
A kutatás eredetileg egy egyetemi projektként indult, amikor Julius Tabin, végzős evolúcióbiológus-hallgató a szemszín tanulmányozására adta a fejét. Először az emberével akart foglalkozni, de aztán rájött, hogy a vadállatokét eddig nem sokan vizsgálták, így inkább átváltott rájuk. Kutatótársával és kedvesével, Katherine Chiassonnal a macskafélék szeméről gyűjtöttek képeket az iNaturalist közösségi természetvédelmi adatbázisból képkereső segítségével.
Végeredményül 52 macskaféle faj és alfaj szeméről készült, 279 jó minőségű fotót választottak ki, és csoportosították a különféle szemszíneket. Kiderült, hogy e fajok és alfajok 80 százalékának nemcsak egyféle szemszíne volt! A kutatók a szemszínt és az érintett fajok evolúciós rokoni kapcsolatait összevetették, hogy kiderüljön, a macskafélék ősének milyen színű szeme lehetett.
Az elemzés azt mutatta, hogy az ős-macska valószínűleg barna és szürke szemekkel is rendelkezhetett, a kutatók az eredményeiket egyelőre preprintként mutatták be, remélhetőleg folyóirati közlésre is hamarosan sor kerülhet.
A vizsgálati módszer során használt fotók elemzése olyan megközelítés volt, ami elengedhetetlen e kérdésben. Ennek az az oka, hogy bár rengeteg állatról vannak múzeumi példányok, amiket vizsgálni lehetne, az állatok szeme pont nem tartozik a megőrizhető testrészek közé.
A kutatók szerint a sokféleség a szürke szín felbukkanásához köthető. A macskák rokonai – a cibetmacskák vagy a hiénák – barna szeműek, náluk nincs változatosság. Azonban a szürke megjelenésével robbanásszerűen megnőtt a lehetséges szemszínváltozatok száma. Ez amiatt lehet, hogy a szürke egy átmeneti árnyalat, amely a színt adó melanin termelésének korlátja miatt jött létre.
Ahogy a melanintermelést akadályozta az ezért felelős gén, úgy a macskafélék képessé váltak arra, hogy rugalmas módon fejlődhessen tovább a szemszínük. A mai macskákban meglévő sárga, kék, zöld, mogyorószín a különféle macskafélék körében számos egyedi alkalom során is megjelent, vagyis nem egy közös ősben jöttek csak létre, hanem sok macskafajban újból és újból ki tudtak ezek alakulni. A zöld és a világos barnás (mogyorószín) legalább egy tucatnyi alkalommal kialakult, a sárga és bézsszínű szem pedig minimum két evolúciós esemény alkalmával. A kutatók szerint az az ősállat, amely még a macskák és például a cibetek közös őse volt, egyszerűen sötétbarna szemű volt, bár talán nem annyira sötét, mint a mai sávos tigrispetymegé (Prionodon linsang).
A kutatók szerint a sokféle szemszín a macskáknál hasonló okból alakulhatott ki, mint az embernél: a párválasztás során lehetett szerepe. Kérdés persze, hogy egy sok esetben éjjeli ragadozónál mekkora szerepe lehetett a nappal látszó szemszínnek? Egy kínai evolúcióbiológus és vadmacska szakértő szerint a szemszín és a bunda mintájának színe, a melanintermelésen keresztül genetikailag összefügghet, így pedig mintegy melléktermékként is létrejöhetett a sokféle szemszínárnyalat.