Melinda, Vivien, Aranka2023. december 02., szombat
Tudomány

Ausztrália legrégebbi madarai

National Geographic Magyarország

Mintegy 125 millió éve éltek azok az ősmadarak, amelyek 27 lábnyomát Victoria állam déli részén találták meg.

Forrás: Melissa Lowery

A kora kréta időszakban Ausztrália még a Gondwana részeként, az Antarktikához kapcsoltan, a déli sarkvidék közelében járt. A PLOS One folyóiratban közzé tett felfedezésben ebből az időszakból fennmaradt ősi madárlábnyomokat vizsgáltak meg az Emory Egyetem és a Monash Egyetem kutatói.

„A legtöbb madárfosszília és nyomfosszília az északi féltekéről, főként Ázsiából való, s a korai kréta időszakig vezethető vissza” – mondta Anthony Martin, a kutatás vezetője. „A felfedezésünk azt bizonyítja, hogy a Déli-sark közelében is sok, és sokféle madár élt 125 millió éve.”

A 27 madárnyom méretében és alakjában is változatos, 7-14 centi szélesség köztiek, ez nagyjából megfelel a mai olyan parti madaraknak, mint a csigaforgató vagy a kisebb gémfélék.

A nyomok felmérése a terepen
Forrás: Ruth Schowalter

A nyomokra Melbourne-től délre, a Wonthaggi-kőzetformációban találtak rá, ez a mai partvidéki kőzetréteg azon a helyen található, ahol kb. 100 millió éve Gondwana feldarabolódásakor Ausztrália különvált az Antarktikától. A korabeli sarkvidéki környezet gyakorlatilag egy hasadékvölgy volt számos szerteágazó folyóval. Bár a hőmérséklet ekkor magasabb volt a jelenkorinál, a sarkvidéken ettől még hosszan tartó sötét, fagyos tél uralkodott. A kutatók szerint a madarak valószínűleg lágy folyóparti homokban vagy iszapban jártak, és a folyó hordaléka azután befedte a benyomódott lábnyomaikat.

A nyomok a tenger alatt váltak szabaddá, így található bennük kacslábú rák is. (a lábujjak összefutásánál látható a mészvázuk)
Forrás: Anthony Martin

Az érintett kőzetformációban gyakoriak a dinoszauruszcsontok, de a madármaradványok rendkívül ritkák: eddig a kréta időszakból egyetlen kis madárcsontot és néhány tollat találtak csak. Ennek az is az oka, hogy a madarak madárcsontúak, vagyis vékony, üreges, törékeny csontjaik nagyon ritkán válnak kövületté. Martin professzor és kollégái találtak rá az eddigi legrégebbi, 105 millió éves madárnyomokra 2013-ban, sokáig azok voltak a rekorderek e téren Ausztráliában. Melissa Lowery, aki a Monash Egyetem számára önkéntesként keresgél ősmaradványokat, 2020-ban vette észre az elsőket a most leírt nyomok közül. Az amatőr kutató jól ismert, sok száz csontot, és több mint 100 dinoszaurusz lábnyomot fedezett már fel. A mostani nyomok jó része csak apály idején vált láthatóvá, és algák, kagylók, kacslábú rákok is benőtték őket. A kutatók első ránézésre úgy vélték, a nyomokat fiatal theropoda dinók hagyták, ám a tüzetesebb vizsgálatból kiderült: madarak jártak erre. A nyomokat hagyó ujjak vékonyak voltak, az ujjak által bezárt szög, a karmok mind arra utaltak, madártól származnak – ezt később a világ más madárnyom-fosszíliájával összevetve is igazolták.

A tengerpart, ahol apálykor meg lehetett találni a nyomokat. E partszakasz az a választóvonal volt, ahol Ausztrália leszakadt Antarktikáról Gondwana feldarabolódásakor.
Forrás: Anthony Martin

Az első, madárként azonosított ősmaradvány a híres Archaeopteryx volt, 150 millió éve élt, és a theropodák és a madarak közti átmenetnek tartották, számos átmeneti tulajdonsága miatt. Azonban máig kérdéses, hogy voltaképp honnan is erednek, hol alakultak ki a madarak, a 66 millió évvel ezelőtti becsapódás egyedüli dinoszaurusz túlélői.

A kutatók a lábnyomokból speciális öntvényeket készítettek, amelyeken minden apró részlet tanulmányozható, és vélhetőleg sok további információt is lehet majd leszűrni belőlük. Ennek az a jelentősége, hogy ezeket az iszapos homokkőben lévő nyomokat igen gyorsan eltünteti a hullámverés és az árapály eróziós ereje. „A Melissa által 2020-ban talált nyomokból 7 már megsemmisült” – mondta Martin professzor. „Egyes fosszíliák, ahogy a lábnyomok is, csak rövid időre válnak láthatóvá, miután évmilliókon át elrejtette őket a kőzet. Sietve kell dokumentálnunk ezeket, mielőtt újból eltűnnek.”

A palackorrú delfin elektromos érzékelője

A palackorrú delfin elektromos érzékelője

Egy új kutatás szerint a palackorrú delfinek is érzékelhetik az elektromos teret az orrukban lévő érzékelővel.

Kiterjesztett valóságot alkalmazó orvosi eszköz készült Pécsen

Kiterjesztett valóságot alkalmazó orvosi eszköz készült Pécsen

A Pécsi Tudományegyetem részvételével fejlesztették azt az új orvosi eszközt, amelyben kiterjesztett valóság segíti a vizsgálatok kiértékelését és az eredmények gyakorlati felhasználását.

A fekete halál túlélőinek átalakult a mikrobiomja

A fekete halál túlélőinek átalakult a mikrobiomja

Sok modern, civilizációs betegség hátterében sejtik a mikrobiom valamilyen hatását.

Az öregedés gyorsíthatja az evolúciót

Az öregedés gyorsíthatja az evolúciót

Meghatározott körülmények között az öregedés elősegítheti az irányító szelekcióra adott választ, vagyis a megváltozott környezeti körülményekhez való evolúciós alkalmazkodást.

Újabb felmérés készül az egyetemisták mentális állapotáról

Újabb felmérés készül az egyetemisták mentális állapotáról

A két évvel korábbi kutatást szeretnék megismételni, hogy fény derüljön a változásokra.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket