A palackorrú delfin elektromos érzékelője

A palackorrú delfin borjak születésükkor egy-egy sor, az orruk mentén nőtt kis bajuszkával rendelkeznek, azonban a bajuszkák hamarosan kihullanak, és csak azok helye marad meg, gödröcskék formájában. Egy német kutatópárost ezek a gödröcskék a cápák elektromos érzékszervére emlékeztették, így felmerült, hogy esetleg a delfin is észlelheti a gyenge elektromosságot. Az ötletet azután ellenőrizték is: fogságban élő palackorrú delfineket teszteltek, és ennek segítségével megbizonyosodtak róla: valóban érzékelik az elektromos teret. A vizsgálatokról a Journal of Experimental Biology folyóiratban számoltak be.

Az azonban nem volt világos, hogy mennyire érzékenyek a delfinek az elektromosságra. Ezért egy kutatócsoporttal együtt azt mérték fel, hogy vajon elég lehet-e ahhoz, hogy a delfinek észleljék az iszapban rejtőző halak jelenlétét.

A Nürnbergi állatkert két delfinjét, Donnát és Dollyt betanítottak arra, hogy bizonyos helyen várakozzanak, majd egy víz alatti jeladóból eredő elektromosság érzékelésekor azonnal ússzanak el onnan. A tesztek során folyamatosan egyre gyengébb és gyengébb elektromos térerősséggel vizsgálták, meddig terjed az állatok érzékelési képessége. A két állat közel azonos eredményt adott: Donna 2,4 mikrovolt per centiméteres térerőig érzékelt, Dolly egy hajszállal több, 5,5 mikrovolt per centiméteres térerősséget tudott még érzékelni. Ezzel a palackorrú delfin hasonlóan érzékeny, mint a kacsacsőrű emlős, vagy a delfin rokon Sotalia guianensis.

Mivel az élőlények által kibocsátott elektromosság nem állandó, hanem pl. a halak kopoltyúmozgását tükrözően pulzál, ezért azt is tesztelték, hogy a változó, pulzáló térerősségre miként reagálnak. Ez esetben csak nagyobb térerősség volt elegendő a két delfinnek az érzékeléshez 11,7 illetve 28,9 mikrovolt per centiméteres térerősséget észleltek, ha az pulzált.

A kutatók szerint miközben a cápák, amelyekről jól ismert, hogy kiváló az elektromos érzékelésük, 30-70 centiről észlelik egy-egy rejtőző hal elektromos jeleit, a palackorrú delfin csak 3-7 centiről képes észrevenni a rejtőzködő lehetséges zsákmányt. Ám még ez is segítséget jelenthet a táplálkozásban, a többi érzékszerve révén megtalált zsákmány pontos helyének beazonosításában. Magyarul, a delfin így tudhatja, hova kell harapni.

Azonban az elektromos érzékelő akár mást is lehetővé tehet a delfineknél. Az elektromos térerősség érzékelése megmagyarázhatja, miként képesek tájékozódni a fogascetek a Föld mágneses terében. A 10 méter per másodperc sebességgel úszó delfin teste a Föld gyenge mágneses terében olyan elektromosságot indukál, amely az állat számára már észlelhető erősségű, és minél gyorsabban úszik, annál erősebbé is válik e jel. Ezzel a földmágnességet a saját mozgó testük segítségével indukált elektromos tér teheti érzékelhetővé, ez pedig a kutatók szerint már elegendő lehet ahhoz, hogy a mágneses erővonalakat használják a navigációhoz. Azonban ez, ahogy a kutatók is hangsúlyozták, csak elméleti lehetőség, ahhoz, hogy igazolják, vagy megcáfolják, számos további vizsgálatra és mérésre lesz szükség valós, életszerű körülmények közepette.