Az igazi paleolit étrendben a hód is szerepelt

A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem számolt be arról, a Scientific Reports folyóiratban közzé tett kutatási eredményről, amely szerint németországi leletek alapján elődeink hódot ettek, és valószínűleg a prémjét is felhasználhatták.

Az eddigi elképzelések szerint az emberelődök leginkább nagy termetű emlősökre vadásztak, mint az orrszarvú vagy bölény, azonban ennek az elméletnek az az egyszerű oka, hogy ezen nagy állatok csontjai sokkal könnyebben megőrződnek. Vagyis a leletek közül a kisebb állatok csontja nem azért hiányzik, mert nem vadásztak rájuk, hanem azért, mert a vékonyabb, kisebb csontok nem tudtak fennmaradni máig. „Egészen idáig csak nagyon kevés paleolitikumi hódcsonton találtunk vágásnyomokat, és ezek is csak elszigetelt darabok voltak” – magyarázta Sabine Gaudzinski-Windheuser professzor. Hozzátette, a bilzingslebeni feltárásokban azonban nagy mennyiségben bukkantak rájuk. „A vizsgálatukból most először sikerült az állatfaj vadászatának hosszú távú stratégiáit is felismerni.”

A kutatók nagyítókkal és mikroszkópokkal vizsgálták át a mintegy 400 ezer éves hódcsontokat, amelyek legalább 94 hód egyedhez tartoztak. A csontokat 1969-2002 között, egy szisztematikus ásatási időszakban tárták fel a türingiai Bilzingsleben közelében. A tüzetes vizsgálatok során sikerült beazonosítani a kőeszközökkel ejtett vágásnyomokat e csontok sokaságán.

Emellett az is kiderült, hogy a maradványok leginkább fiatal felnőtt egyedektől származtak. Ez pedig azt jelenti, hogy elődeink kimondottan a már nagy termetű, kellően hájas, ám még tapasztalatlan hódokra vadásztak. „A háj igen fontos táplálékforrás volt a jégkorszakban” – tette hozzá a professzor. „Egészen eddig úgy hittük, az európai emberek leginkább a nagy testű állatokon éltek, egészen mindegy 50 ezer évvel ezelőttig, és a rugalmasabb étrend csak a modern ember fontos megkülönböztető jegye volt.”

A kutatók kétféle hódfajt is azonosítottak: egyrészt a mai élő eurázsiai hódot (Castor fiber), másrészt a már kihalt eurázsiai óriás hódot (Trogontherium cuvieri). A csontokon azonosított vágásnyomok arra utaltak, hogy a hódokat mind a prémjükért, mind a húsukért vadászták. Mivel a hód félig vízi életmódú állat, egész más vadászati módszert igényel az elejtése, mint az átlag szárazföldi állatoké. A modernebb korban a hódvadászathoz leginkább csapdát, hálókat használnak, azonban a fiatal felnőtt egyedek kiválasztásához ennél kifinomultabb módszerre lehetett szükség. A holocénben (a jégkor végén, 11700 évvel ezelőtt kezdődő kor) az emberek számára a hód igen fontos zsákmányt jelentett, és a német leletek azt bizonyítják, hogy ugyanilyen fontos lehetett a 400 ezer évvel ezelőtti időszakban is. Ez az időszak egyébként, bár a pleisztocénben volt, egy interglaciális volt, vagyis a lehűlések közti melegebb periódus. A 400 ezer évvel ezelőtti interglaciális során nagyjából olyan hőmérsékleti viszonyok uralkodtak, mint a holocénban, az iparosodás előtti időszakkal bezárólag.