Ez a legősibb szúnyogfosszília

A szúnyogok ősei eredetileg növényi nedveken, nektáron éltek, ehhez alkalmazkodott szájszervüket használták a táplálkozáshoz, amely csak később alakult át a vérszívásra. Egy újonnan, a Current Biology folyóiratban publikált szenzációs felfedezésben azt mutatta be egy nemzetközi kutatócsoport, hogy a kréta időszakban még a hím szúnyogok is szívhattak vért.

Jelenleg minden nőstény csípőszúnyog (Culicidae) vért szív, a szaporodásához ez elengedhetetlen, miközben a legközelebbi rokon bojtosszúnyogok (Chaoboridae) nektárt esznek. Jelenleg azonban nem tudjuk, hogy a legkorábbi csípőszúnyogok vajon már vérszívók lehettek-e.

Libaboni borostyánban került elő az a két szúnyog, amely a kréta időszak korai szakaszában élt, mintegy 135 millió évvel ezelőtt. A szúnyogok kiváló állapotban maradtak fenn a borostyánnak köszönhetően, ezért rengeteg részletet megfigyelhettek rajtuk a szakemberek. (E libanoni borostyánok, bár kevésbé híresek, mint mianmari társaik, eddig is rengeteg adattal és példával szolgáltak már a rovarvilág evolúciójáról.) A fosszíliák mintegy 30 millió évvel régebbiek az eddigi legősibb szúnyogmaradványnál. A molekuláris óra szerint a csípőszúnyogok valamikor a jura időszakban alakulhattak ki, azonban csak sokkal későbbi leletek árulkodnak a már „kész” csoportról. Az átmeneti időszak jórészt rejtélyes, ezért is különösen fontosak e libanoni leletek.

Az ősmaradványokról számtalan mikroszkópos vizsgálat és fotó készült, ezek alapján derült ki, hogy mindkét szúnyog hím volt, azonban a szájszervükön olyan fogazás található, ami a bőrbe szúráshoz és a vérszíváshoz szükséges eszköz. Ezen túl az antennájuk (ez gyakorlatilag a szúnyog „orra”) is olyan jellegzetességeket mutat, mint a csípőszúnyogoké, az áldozat kilégzéséből származó szén-dioxid kiszagolására szakosodott rész formájában.

A részletes összehasonlító vizsgálatok alapján mindkét állat ugyanabba a fajba tartozott, e faj a Libanoculex intermedius nevet kapta, a név a faj eredetét, evolúciós szempontból átmeneti jellegét idézi a modern csípőszúnyog és a bojtosszúnyog között. Ezt az átmeneti jelleget mutatja többek között a szúnyog szájszerve is, amely a modern bojtosszúnyogoknál rövid, a csípőszúnyogoknál hosszú – a Libanoculex esetében közepes hosszúságú. Számos további, szintén köztes jellegű tulajdonsága is volt a libanoni szúnyognak, amely egyébként egész apró, mindössze 2,5 milliméteres volt. Az állat nem közvetlen őse lehetett a mai csípőszúnyogoknak, hanem azzal igen közeli rokonságban álló faj.

A mai vérszívó szúnyogok nőstények, a hímek étrendjén nem szerepel a vér, ezért is extrán izgalmas a felfedezés. Azonban a lepkeszúnyogok és egyes legyek körében vannak vérszívó hímek is, és néhány extrém esetben szúnyogok körében is találkoztak már vérszívó hím egyedekkel. Érdekes, hogy az árvaszúnyogok körében hasonló események játszódhattak le, körükből is ismert a kréta időszakból vérszívó hím – ma az árvaszúnyogok nektáron élnek.