Karikó Katalin és Drew Weissman előadása Stockholmban

Megtartotta Nobel-előadását 2023. december 7-én délután Stockholmban Karikó Katalin és Drew Weissman, akik megosztva vehették át idén az orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezésekért - tette közzé az MTI.

Karikó Katalin úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében, ő az első magyar nő, akit Nobel-díjjal tüntetnek ki. A világ legnagyobb tudományos elismerését Drew Weissmannal a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseikért kapják, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni mRNS-alapú vakcina kifejlesztését is.
Karikó Katalin és Drew Weissman előadására a Nobel-díj december 10-ei átadását felvezető program részeként került sor a Karolinska Intézet aulájában.

„Nagyon izgatott vagyok, mert ilyen sok ember előtt még sohasem tartottam előadást” – kezdte beszédét. Hozzátette, hogy már csak azért is izgatott, mert neki kell bemelegíteni a közönséget kollégája, Drew Weissman előadásához, amely az mRNS technológia jelenét és jövőjét fogja tárgyalni.
Előadásában felidézte az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit 1961-től, amikor az mRNS-t felfedezték, napjainkig. Megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról, és felvázolta, hogy milyen állomásai voltak saját tudományos munkásságának, és milyen kitartó kutatások vezettek egyik eredménytől a másikig.
Bemutatta a Drew Weissmannal közösen végzett kutatásaikat, és felsorolta az eredményeikkel kapcsolatos publikációkat.
Vetített prezentációval kísért, lendületes beszédében a kutatói munka jelentőségét is hangsúlyozta, és a tudósi pálya nehézségeivel kapcsolatban saját példáját megemlítve kiemelte, hogy nem szabad feladni, mindig a következő feladatra kell koncentrálni.
Előadásában fontos kiindulópontként hivatkozott a Szegedi Egyetemen töltött éveire. Az előadás végén elhangzott köszönetnyilvánításában pedig kiemelte, hogy milyen fontos volt számára egykori alma matere, ahol a tudományos alapokat megszerezte.
Egy nappal korábban újságíróknak arról beszélt, hogy számára mindig az volt az érdekes, hogy megértsen egy biológiai folyamatot, erre koncentrált és nem az előléptetéssel foglalkozott.
„Van aki azt mondja, hogy minden tudós azért dolgozik, hogy ilyen díjat kapjon, de én nem álmodtam semmi ilyen díjról. A tudomány volt az érdeklődésem középpontjában és nem vágytam arra, hogy felismerjenek és elismerjenek vagy megveregessék a vállam” – mondta a biokémikus.
A nehézségekről szólva, amelyekkel szembe kellett néznie, Karikó Katalin megjegyezte: a Nobel-díjas tudósok közül sokaknak voltak nehézségeik pályájuk során, nem egyedi az esete. A kutatás érdekes volt, sikerült előrelépést elérni, a laborban sikeresnek érezte magát.
Arra a kérdésre, hogy honnan táplálkozik a hite, ami minden nehézségen átsegíti, elmondta, hogy a stressz kutatójaként ismertté vált Selye János könyvét olvasta középiskolás korában és abból megtanulta: arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni. Arra, hogy elbocsátották, nem volt hatása, de arra, hogy utána milyen irányba indult el, igen, és ezért inkább erre koncentrált. Nem sajnálta magát.
A díjról szólva a sajtótájékoztatón Drew Weissman hangsúlyozta: fantasztikus, hogy az mRNS-kutatás ilyen elismerést kapott, kiemelte, mennyire fontos, hogy az emberek értsék a tudományt és ne féljenek tőle.