A trilobiták is össze tudtak gömbölyödni

A Harvard Egyetem Összehasonlító Zoológiai Múzeumának gyűjteményében számos trilobita ősmaradvány található. Egy fiatal kutató, Sarah Losso doktori értekezésének elkészítéséhez ezeket a maradványokat vizsgálta át, fotózta végig és elemezte őket – ekkor bukkant rá a soha korábban nem látott különlegességekre. A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban publikált tanulmányban a szakember kutatatótársaival leírta, miként voltak képesek a trilobiták a ragadozóik elleni védekezésként összegömbölyödni. Az ősmaradványokról készült 3D segítségével vizsgálhatta lágyszöveti részek viselkedését is.

Míg a trilobiták hátát alkotó erős, meszes anyagú páncél jól megőrződött, a hasi oldaluk és a lábaik, melyek vékonyabb, lágyabb anyagból voltak, jórészt elenyésztek, csak néhány különleges helyzetben tudtak fosszilizálódni. A most vizsgált kövületek azonban e szerencsések közé tartoztak, az ordovíciumból, mintegy 462-451 millió évvel ezelőttről maradtak ránk. A kövületeket az a Charles D. Walcott fedezte fel ifjú korában, akinek a nevéhez később a világhírű Burgess-pala feltárása kötődött. A trilobiták, amelyeket Walcott a múzeumnak eladott az 1870-es években, a gyors pusztulás és gyors betemetődés révén maradhattak meg ép állapotban. Különösen ritka az, hogy az olyan részek megőrződnek, mint az állat lábai vagy antennái.

Walcott annak idején leheletvékony szeletekre vágta a fosszíliákat és ezeket egyenként tanulmányozta, azonban ezzel elvész az egész állat testének alakja, nehéz elképzelni az egyes részek 3 dimenziós viszonyát egymással. Egyébként ezek voltak az első olyan fosszíliák, amelyeken a trilobiták végtagjai, testfüggelékei látszottak. Ezeket megelőzően csak a trilobiták járólábait ismerték, de a lábak mentén elhelyezkedő kopoltyúikat nem.

Számtalan állat gömbölyödik össze veszély esetén, így pl. a gömbászkák, az ezerlábúak, de még a tatu vagy a sün is, ezzel a sérülékenyebb hasi oldalukat védik. A ma élő ízeltlábúak ezt akkor is alkalmazzák, ha nem ragadozó jelent veszélyt, hanem a kiszáradás vagy vízveszteség. A Walcott-féle trilobiták védekezésként összegömbölyödtek, amikor az iszapár elérte őket, ennek köszönhetően a teljes testük körvonalait megőrizhette a finom szemcséjű iszap. Bár a testrészek maguk lebomlottak, azok alakját körbefogó iszap mégis megőrizte őket, amolyan öntőformaként.

Azt ugyan már tanulmányozták, hogy maguk a trilobiták miként gömbölyödtek össze, ám ezek az információk csupán a külső vázuk alapján születtek. A mintegy 20 ezer trilobita közt alig 40 esetében őrződtek meg a gyenge hasoldali szervek, köztük is csak egy tucaté teljes, ezért rendkívül nehéz olyan kövületet találni, ahol a két dolog egyszerre van jelen: felgömbölyödött állat, megőrzött lágyrészekkel. Ha van is ilyen, a maradvány kilapított, 2D-ben láthatóak rajta az egyes testrészek – ezért is elképesztően fontos a most vizsgált leletegyüttes.

Az elvégzett vizsgálatok feltárták, hogy miként tudta begömbölyíteni a hasi oldal szerveit a trilobita: kiderült, hogy a hasi lemezkéi ék alakúak és a gömbölyödéskor úgy csúsznak egymásba, ahogy egy feltekert roló lapjai. A lábak hasonlóképp, kissé ékszerű alakjuknak köszönhetően tudtak egymáshoz gömbölyödni. Ez azt jelenti, hogy a felgömbölyödés titka az ék alakú szervekben rejlett, bármilyen más alak lehetetlenné tette volna ezt a védekező pózt.

Losso összevetette a trilobiták maradványait a ma élő ízeltlábúak 3D képeivel, és kiderült, hogy ezek a mai állatok ugyanilyen technikával, ék alakú szervekkel felvértezve gömbölyödnek össze. Ez is a konvergens evolúció iskolapéldái közé tartozik, vagyis számtalan, egymástól evolúciósan független élőlény is ugyanazt a módszert alkalmazta/alkalmazza az összegömbölyödéshez.