Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Tudomány

Ez segítheti a mozgástanulást

National Geographic Magyarország

Japán kutatók különös módszert találtak arra, hogy kezünk új mozgásformákat tanuljon meg, a módszer egyszer talán a sztrókbetegek felépülését is gyorsíthatja.

Forrás: Tokyo Metropolitan University

A Tokiói Metropolitan Egyetem kutatói a Scientific Reports folyóiratban számoltak be arról a kutatásról, amelyből kiderült, egy kis trükk jelentősen segítheti az új mozgásformák elsajátítását. A kutatást a Eurekalert tudományos hírportál ismertette.

Képzeljük csak el, milyen érzés a kezünk helyén lévő, a kezünket eltakaró képernyőn azt látni, mintha a kezünk mozogna! Ez az úgynevezett vizuális-motoros illúzió (VMI). A szemünk szerint mozog, közben pedig érezzük, hogy nem mozog. Ez a látvány speciális agyi aktivitást gerjeszt, ami megszűnik akkor, ha a képernyőt a kezünktől valami más helyre teszik – hiába van rajta ugyanaz a videó. Korábbi vizsgálatok már feltárták, hogy a VMI és ugyanazon felvétel testünktől független megfigyelése teljesen más agyi aktivitással jár. Azt azonban eddig nem vizsgálták, van-e a VMI-nek valami további hatása esetleg. Ezt tárták most fel a japán kutatók.

A kutatás során 36 fő segítségével vizsgálták meg, miként tanulják meg a kezükben tartott golyókat körbe-körbe görgetni. E folyamatot egyrészt azzal segítették a kutatók, hogy az alany kezét eltakaró képernyőn láthatta a mozdulatsort, mintha az a saját keze volna; illetve segítették úgy, hogy tévészerűen, a saját testétől függetlenítve látta a mozdulatsort. E fázis után néhány perccel az alanyok kézbe vehették a golyókat és megpróbálkozhattak a körbegörgetéssel maguk is, a kutatók pedig mérték, hányszor sikerült ezt megtenniük.

A kutatók mérték az alanyok agyi aktivitását is, a funkcionális közeli infravörös spektroszkópia útján, amely azt tudja mérni, melyik agyterületeken nagyobb vagy kisebb a véráramlás – ez jelzi, hogy aktív vagy sem az adott agyterület. A mérések alapvető különbséget mutattak a kétféle módszert alkalmazó alanyok között azon agyterületeken, amelyek az új mozgásformák elsajátításával voltak kapcsolatban. Az adott agyterület változásai még a videók megnézése után egy órával is megmaradtak. A kutatók már korábban megfigyelték, hogy az agy mozgásformák végrehajtásáért felelős régiónak kapcsolatai javultak a VMI hatására – a mostani kutatás is összhangban volt ezzel.

Egyelőre csak egészséges embereken végezték el e vizsgálatokat, és az sem világos, hogy milyen a hosszú távú hatása a VMI-nek. Azonban abban bíznak a szakemberek, hogy sikerülhet olyan módszert kialakítani, amivel például a sztrókon átesett emberek bénulást követő rehabilitációja során gyorsítani, javítani lehet majd a mozgáskészséget.

Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

Egyre nő a rövidlátó gyerekek száma

A számok évtizedek óta emelkednek, 2050-re több mint 740 millió rövidlátó gyerek és kamasz lesz a világon.

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Így keletkezik a sztatikus elektromosság

Több mint két és félezer éves rejtély megoldását találták meg, kiderült, miként is jön létre a tárgyak összedörzsölése hatására a sztatikus elektromosság.

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Így csökkenthetjük az ülő életmód káros hatásait

Életünk igen jelentős részét székhez kötve töltjük, ez pedig rendkívül egészségtelen, és sok betegséghez hozzájárul.

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az erkölcsi értékrendünk is változik az évszakokkal

Az évszakok változásai az emberben is mérhető változásokkal járnak, és távolról sem csak a hangulatban.

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

Még mindig nem tudunk eleget a vírusokról

A vírusok eredetét nem ismerjük, három felvetés is létezik a kialakulásukkal kapcsolatban.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket