Mennyi műanyagot iszunk meg?

A mikroműanyag után érdemes a nanoműanyag szóval is megismerkednünk: ez olyan plasztikszemcséket jelent, amelyek 1 mikrométernél kisebbek. Ezekről a legfrissebb kutatások alapján úgy vélik a szakemberek, hogy a mikroműanyagoknál károsabbak lehetnek az élőlények szervezetére, mivel könnyebben utat találnak a testünkbe, bejutnak a sejtekbe vagy akár az agyba is. Eddig azonban ezek mérésére, összetételének vizsgálatára nem volt kidolgozott módszer, a Columbia Egyetem szakemberei ezért kifejlesztettek egyet. A kutatásról a PNAS folyóiratban számoltak be.

A mikroműanyagokról is csak sejtjük, mennyiféle úton fejthetnek ki káros hatásokat, a nanoműanyaggal kapcsolatos tudásunk még szűkebb. Először 2018-ban mutatták ki a palackozott vizekben a mikroműanyagokat, ekkor még „csak” literenként 325 szemcsét, azonban hamarosan újabb, pontosabb mérésekkel megtöbbszörözték (akár 6000-nél is több lehet) ezt a számot. A nanoműanyagokkal eddig nem foglalkozott senki, mivel vizsgálhatatlan volt a mennyisége és összetétele, mostantól azonban erre is lehetőség nyílik.

„Ugyan kifejlesztettek már a nanoméretű szemcsék megpillantására alkalmas módszert, ám eddig nem tudták, mit is látnak” – mondta Naixin Qian, a kutatás vezetője. Összesített tömeget becslésekkel így is próbáltak meghatározni, ám ezek az egyedi szemcsék mennyiségét, vagy azok összetételét nem voltak képesek megmondani. Egy speciális módszer, a stimulált Raman-szórás (SRS) alapú mikroszkópia segítségével a kutatók elkészítettek egy adaton alapuló algoritmust, néhány gyakori műanyagtípusról, ami alapján azonosítani is lehet a szemcséket. „Egy dolog detektálni, és egy másik tudni, mivel van dolgunk” – tette hozzá Wei Min, a módszer kifejlesztésében részt vett kutató.

A szakemberek három az USA-ban népszerű palackozott vizet vizsgáltak meg, feltárva a bennük lévő nanorészecskéket, egészen 100 nanométeres nagyságig (1 nanométer az milliószor kisebb 1 milliméternél). Egy liternyi palackozott vízben 110 ezertől 370 ezerig terjedő darab mikro- és nanoműanyagot találtak, a mennyiség 90 százaléka volt a nanoműanyag. Feltárták a szemcsék alakját (ennek az orvosi kutatásokban lehet jelentősége) és összetételét is.

Nem meglepő módon a PET (polietilén-tereftalát) volt az egyik leggyakoribb, ebből készül a legtöbb italos palack is, mint tudjuk. Valószínűleg akkor jutnak a vízbe a szemcséi, amikor a palackot összenyomják, vagy ha hőhatás éri, így annak belső felületéről tudnak leválni e darabkák. Ehhez csatlakozhatnak a palack nyitása-zárása során leváló darabok is, amelyekről nemrégiben született egy kutatási eredmény.

Egészen meglepő volt azonban az, hogy a palackozott vizekben a PET-nél is több volt a poliamid! Ez nagy valószínűséggel, és egészen ironikus módon azokból a szűrőkből származhat, amelyeket a víz palackozás előtti tisztítása során használnak. Ezen felül találtak még PVC, polisztirén és polimetil-metakrilát szemcséket – ezek különféle ipari folyamatokban használatos anyagok.

Aggasztó volt azonban, hogy mindez a hétféle műanyag a megtalált nanoszemcséknek csupán a 10 százalékát tette ki, így egyelőre fogalmunk sincs, mi is a fennmaradó 90 százalék… Vagyis a számított 110-370 ezer szemcse csak a vizsgált hétféle műanyag, ezen kívül még sokszoros mennyiség található a vízben, amelynek összetételét nem tudjuk megmondani most. Ha ez is műanyag, akkor tízmilliós szemcsemennyiség lehet egy liter vízben. Azonban könnyen lehet, hogy ezek valamiféle természetes szerves anyagok, ám egy egyszerűnek látszó vízmintában jó lenne megérteni ezek jelenlétét is.

Tömegét tekintve ugyan jóval kevesebb a nanoműanyag, mint a mikroműanyag, ám ez esetben a szemcseméret pont az apró volta miatt fontos. Minél kisebb a szemcse, annál könnyebben hatol az élő szervezetbe.

Persze nemcsak a palackozott vizek jelenthetnek nanoműanyag-forrást, így a kutatók számos más területen is vizsgálódni fognak. Szeretnék a szennyvizeket is felmérni, hisz azt is tudjuk, hogy a mosás során mennyi mikroműanyag kerül a csatornába, remélhetőleg hamarosan a nanoműanyagokról is képet kaphatunk. Ez már csak azért is fontos lenne, mert e kutatócsoport egyes tagjai dolgoznak olyan szűrők létrehozásán, amikkel a mosásból eredő víz műanyagszemcséi kiszűrhetők. Emellett méréseket terveznek az Antarktika területén gyűjtendő mintákban, valamint szeretnék megvizsgálni az egyes emberi szövetek nanoműanyag-tartalmát, valamint e szemcsék élettani – különösen a fejlődésre vagy az idegrendszerre kifejtett – hatásait is.