Alaszka első lakosai és utolsó mamutjai

Vajon miként éltek egymás mellett a korai amerikaiak és a késői mamutok? Az Alaszkai Egyetem (Fairbanks) kutatója vezette amerikai-kanadai csoport feltárta a két faj találkozási lehetőségeit.

A mamutok alaszkai jelenlétének utolsó időszaka az utolsó nagy eljegesedés végén volt, nagyjából 20 ezer éve, még mielőtt a számukra kedvező életfeltételeket kínáló cserjés tundrát felváltották volna a nyíres erdők. Amióta a mamut kihalását vizsgálják, azóta kérdés, hogy vajon az embernek mekkora szerep jutott a faj eltűnésében. Alaszka, ahol egy ideig együtt élt az ember és a mamut, talán erre is választ kínál. Az első emberi régészeti nyomok és az utolsó mammutok maradványai időben átfednek, de a két faj kapcsolatáról nem sokat tudtunk eddig.

A régészeti lelőhelyeken lehetett mamutokcsontokból készült tárgyakat találni, ám nem világos, hogy vajon vadászták-e őket, vagy csak az elpusztult állatok maradványaiból nyerték ki az értékes nyersanyagot. (Még ma is kitermelik a permafrosztban fennmaradt mamutagyarakat Szibériában – illegálisan – azért, hogy az egyre nehezebben elérhető elefántcsontot helyettesítsék vele.). Ha viszont a mamutok rendszeresen vándoroltak, ezzel az emberek számára kedvező célponttá váltak, így ezt a viselkedést is érdemes megismerni.

A kutatók egy olyan, kb. 14 ezer éves mamutagyar összetételét vizsgálták meg, amelynek egyértelmű régészeti összefüggései vannak. Az agyar egyes rétegeinek izotóparányait mérték fel, hogy ebből kideríthessék, hogy vándorolt-e az állat. Az egyes izotópok az állat élete során bejárt területeken elfogyasztott élelemből épülnek be a szervezetébe, és ezek arányai alapján vissza lehet következtetni arra a helyre, ahol élete során megfordult. A folyamatosan növekvő agyar az évenként képződő rétegeivel úgy mutatja be ezeket a helyeket, ahogy egy útlevélbe pecsételt határátlépések valakinek az utazásait.

Az agyar egykori tulajdonosa, a helyiek által Élmayųujey’eh-nek, röviden Elmának nevezett nőstény mamut volt. Az állat egy nagyjából 1000 kilométeres térségben vándorolt, Kanada északi határvidékéről Alaszka szívébe, azon területeken, ahol a legtöbb emberi régészeti nyomra is bukkantak. „Úgy tűnik, a legkorábbi [alaszkai] emberek vadásztáborai ott voltak, ahol gyakori volt a mamut” – mondta Audrey Rowe, a kutatás vezetője.

Elma agyarát két vele rokon fiatal mamut agyarával együtt egy olyan időszakos táborhelyen találták meg 2009-ben, ahol tábortűzre, kőeszközökre és más vadászzsákmány maradványaira is rábukkantak. Elma agyarának felmérése szerint egy kb. 20 éves erős, egészséges nőstény lehetett, és az általa bejárt terület, útvonal nagyjából ugyanaz volt, amit egy kb. 3000 évvel korábban élt hím mamut vizsgálatából már kiderítettek. A különbséget pusztán az jelentette, hogy a hím területénél jelentősen kisebb jutott csak a később élt Elmának, azonban a mamutok hosszú távon hűek voltak azokhoz a területekhez, ahol éltek. Elma ugyanabban az évszakban (nyár vége – ősz eleje) pusztult el, amikor a vadásztábor is létesült. Úgy tűnik, az emberek ismerhették a mamutok szokásait, és oda jártak vadászni, ahol jó esélyük volt vele találkozni. A mamutok viselkedése nagyban hasonlíthatott a mai elefántokéra, ahol a nőstények alkotta szoros kötelékű csapat részei az ivarérettség előtt álló hímek is, majd az ivarérettséget követően azok külön, lazább csapatokat alkotnak, amelyek nagyobb terültet járnak be. A korábbi hím mamutagyar vizsgálata is arra utalt, hogy fiatalként kisebb területen élt, mint felnőttként, de rendszeresen visszajárt oda, ahol felnőtt.

„Fiatal felnőtt volt, élete virágában. Az izotópadatai alapján nem volt alultáplált, és ugyanabban az évszakban pusztult el, amelyhez a Swan Point-nál volt vadásztábor is köthető, ahol az agyarát megtaláltuk” – mondta Matthew Wooller professzor, a tanulmány rangidős szerzője (nyitóképünkön), a vizsgálatokat végző stabilizotóp-labor vezetője. Úgy tűnik, nem véletlen volt, hogy a mamutok által látogatott helyeken létesült a legtöbb emberi táborhely.

A jégkor végi klímaváltozás átalakította a mamutok életterét, a mamut által kedvelt nyílt terepre egyre jobban befurakodtak az erdők, és a felszabdalt területen már könnyebb zsákmányt jelentettek az újonnan érkezett ember számára is.

Érdekes, hogy az északnyugat-kanadai kaska dené őslakos nyelvben van egy különös szó: negutih. A szó egy olyan állatot jelent, amely „az arca előtt egy dolgot cipel” – az őslakosok nyelvükben talán a mamutokra és azok jellegzetes ormányára emlékezhetnek?

A mamutok jó része kb. 10 ezer éve halt ki, ezt követően csak egészen elzárt, távoli szigeteken éltek folyamatosan zsugorodó populációi. Az új kutatás arra utal, hogy az ember biztosan kihasználhatta a lehetőséget a mamutok vadászatára, és bár nem egyedül okozta a kihalásukat, valamelyes közrejátszhatott benne, felgyorsíthatta. A helyzet némiképp hasonló lehetett ahhoz, amelyre a kaliforniai jégkori megafauna kihalása kapcsán derítettek fényt nemrégiben: a környezet átalakulása és az ember együttesen gyakoroltak olyan nyomást a gyérülő állatfajokra, amit már nem bírtak ki.