Az emberi járáshoz vezető lépések

Legközelebbi rokonaink és az ember is igencsak sokfele módon képes közlekedni, ám az alapvető mozgásforma a négy lábon járás volt elődeinknél. Vajon mi módon alakulhatott ki ebből a két lábon járás?

A New York Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben kínai kollégáikkal egy 6 millió éve élt majomfaj, a Lufengpithecus belső fülének vizsgálata alapján keresték a választ a fenti kérdésre. A kutatási eredményt a The Innovation folyóirat fogja hamarosan közzé tenni.

A legtöbb kutatás, amelyben elődeink járását tárták fel, a végtagok, a gerinc, vagy a medencecsont vizsgálatán alapult, és fel is tártak többféle mozgásformát. E mozgásszervek és csontjaik persze rendkívül fontos tényezők, ám nem egyedüliek abban, hogy feltáruljon az ember járásáig vezető evolúció. A Lufengpithecus koponyacsontjai összenyomódtak, és sokáig úgy vélték a szakemberek, hogy nem lehet a belső fül finom kis csontjait megvizsgálni bennük. Azonban a modern technika segített.

A félkörös ívjáratok rekonstrukciója a Lufengpithecus CT vizsgálatai alapján

Forrás: Xiaocong Guo; Xijun Ni, Institute of Vertebrate Paleontology and Paleoanthropology, Chinese Academy of Sciences.

A belső fülben elhelyezkedő, az egyensúlyérzékünkért felelős, a félkörös ívjáratokból álló csontos szerv kövületéről készítettek 3 dimenziós CT felvételeket a kutatók. Ezek az aprócska, jelentéktelennek tűnő szervecskék kulcsfontosságúak az egyensúlyunk és a helyzetérzékelésünk szempontjából. „Olyan alapvető részét képezik a mozgásunknak, amelyről a legtöbbünknek valószínűleg fogalma sincsen” – mondta el Csinan Csang, a kutatás vezetője. „A félkörös ívjáratok mérete és alakja összefügg azzal, ahogyan az emlősök, így a majmok és az embere is mozogni tud a környezetében. A modern képalkotó eljárások segítségével feltártuk, hogy miként is nézhetett ki e a koponyakövületek belső szerkezete, a félkörös ívjáratok anatómiai felépítése, hogy kideríthessük, miként mozoghattak az ősi emlősök.”

Az ősi majom félkörös ívjáratainak felépítését azután a kutatók összehasonlították már kihalt és ma élő majmokéval. Kiderült, hogy ezek az apró csontok kiválóan bemutatják a járásunk fejlődését.

A kutatásból úgy tűnik, három fő lépés vezethetett el ahhoz, hogy ma két lábon járunk. Először még a mai gibbonokhoz hasonló módon közlekedtek őseink a fák közt. A második lépést jelentette a Lufengpithecus, ami az ember és az emberszabású majmok közös őséhez hasonló módon járt: mászott, kapaszkodott, a fákon közlekedett két lábon (ahogy pl. az orangután), a talajon pedig négy lábon járt. Ez a sokszínű mozgás-repertoár volt a mai két lábon járásunk alapja, ami a harmadik lépés volt ebben a fejlődési sorban.

A kutatók egy érdekes összefüggést is találtak a kb. 3,2 millió éve kezdődő, és a jégkorszakhoz vezető lehűléssel. A belső fül csontjainak evolúciója ugyanis felgyorsult a lehűléssel párhuzamosan, ez pedig azt is jelezheti, hogy ekkor gyorsult be igazán az emberelődök és az emberszabásúak járásának fejlődése is.