Kötélverő eszköz lehetett a dísznek vélt őskori tárgy

Néhány éve egy német barlangban fedezték fel azt a különös, lapított mamutagyarból faragott, négy lyukú tárgyat, amelyről úgy vélték a szakemberek, dísztárgy lehetett. A tárgy, és a vele egy helyen talált számos további mamutagyar tárgy több mint 35 ezer évesek. Egy német-belga kutatópáros nemrégiben részletes vizsgálatok és kísérleti régészet módszere segítségével arra jutott, ez esetben a lyukas tárgy mégse díszként szolgált, hanem nagyon is gyakorlati haszna volt.

A kísérleti régészet egyre fontosabb, és egyre nagyobb teret nyer, így a ma már kevéssé értett ősi tárgyakról ki lehet deríteni, mire szolgáltak, vagy épp miként használták őket. Ezek az információk a történészek számára rengeteg hasznos adatot jelentenek például a korabeli társadalmakról, vagy épp a munkamegosztásról.

A kutatók most az aurignaci kultúrából ránk maradt mamutagyar tárgy másolatával végeztek kísérleteket. A 20,4 centi hosszú, 3,6 centi széles, és 1,5 centi vastag tárgyba fúrt 4 lyuk körül jellegzetes, spirális alakú vájatok láthatóak. Hasonló perforált tárgyakat a térségben más barlangokban is találtak, ám korban hozzánk némiképp közelebbi időben még el is szaporodtak e tárgyak (és már nem mamutagyarból, hanem szarvasagancsból készültek). Mivel gyakori volt a díszítés rajtuk, ezért a szakemberek legtöbbje dísztárgynak vélte őket.

A kutatók most abból indultak ki, hogy a lyukak mentén látható spirális vonalak valamiféle dolog vezetésére szolgálhattak, talán kötélveréshez használhatták, így a tárgy maga szerszám, eszköz lehetett, nem dísz. Habár a növényi rostokból puszta kézzel is lehet madzagot készíteni, a kutatók letesztelték, hogy vajon az őskori eszköz alkalmas volt-e rá. Emellett azt is megvizsgálták, miként készíthette kőkori elődünk az eszközt, és mi módon használhatta azt.

Bár az eszközt gondosan megtisztították a feltárása után, a lyukak vájataiban így is sikerült növényi maradványokat, szálakat találniuk a kutatóknak. Ez megerősítette a gyanújukat, hogy kötélveréshez használhatták a lyukacsos tárgyat, ám a bizonyossághoz kísérletekre is szükség volt. Állati ín, valamint számos különböző növény rostja segítségével tesztelték az eszköz csontból készített másolatán. A növények közül a legjobb eredményt a gyékény rostjával érték el – e nádszerű növényről mind néprajzi, mind régészeti forrásokból ismert, hogy készítettek belőle kötelet.

A kísérletekből kiderült, hogy az eszköz a vastag, erős kötél készítéséhez volt elengedhetetlen – vékonyabb zsinegeket kézzel is könnyen előállíthattak. Az is világossá vált, hogy 4-5 személy kellett ehhez a munkához, amelynek során 10 perc alatt mintegy 5 méternyi, erős kötelet tudtak előállítani vele! A rostos leveleket kézzel csavarva erősítették össze szálanként – ahány lyuk, annyi külön szálból állhatott a kötél. A lyukak körüli spirális vájatok azt a célt szolgálták, hogy a rostos levelek, amiket a betáplálásuk során megcsavartak, ebben a csavart helyzetben is maradjanak, így állnak ugyanis össze stabil kötéllé.

A kísérletekből és a mikroszkópos vizsgálatokból úgy tűnik, valóban kötélveréshez használhatták a kőkori elődeink ezeket a különös, lyukas botokat. A kötélkészítés igen korai bizonyítékai arról is tanúskodnak, hogy miként dolgozhattak közösen elődeink egy-egy használati tárgyuk elkészítésén.