Orránál fogva vezeti a növényevőt

A növényevők elleni védekezés minden farmernek érdeke, azonban vagy igen költséges, vagy erkölcstelen (illetve nem egy esetben védett állatok esetén tiltott) módszerrel lehet csak hatékonyan fellépni. Hasznos lenne tehát olyan eljárást kifejleszteni, amellyel ártalommentesen lehet a károkozó növényevőket eltávolítani.

A Sydney-i Egyetem kutatói a Nature Ecology & Evolution folyóiratban mutatták be azt a módszert, amelynek segítségével a növényevőket orruknál fogva lehet elvezetni az ember számára fontos növényektől. A Patrick Finerty doktorandusz által kifejlesztett módszer az állat saját ízlésén alapul: ha a megvédendő növényeket olyan illatúvá tesszük, amit a növényevők nem kedvelnek, akkor azt el fogják kerülni. Bár illatanyagokkal régóta igyekszünk különféle állatokat távol tartani a javainktól, az esetek elsöprő többségében ezt valami számukra teljesen idegen anyaggal tesszük. Ehhez pedig az állat hamar hozzászokik, és rájön, hogy semmi gond nincs a büdössel, majd nyugodtan felfalja, amit akar.
Ha viszont olyan illatanyagot használunk, amit az állat ösztönösen kerül, például egy másik növény szagát, akkor nem fog hozzászokni ehhez, és így nem is károsít. „Ez pont olyan, mint amikor a magoncokat a növényevő számára nem ehető növényekkel vesszük körbe és védjük, az állatokat ezzel átverve sokkal hosszabb időbe telik megtalálni és megenni azokat.” – mondta Finerty. A kutatók olyan illatanyagokat állítottak elő, ami a növényevők által utált növények szagát utánozza, s ennek segítségével anélkül lehetett az állatokat elvezetni a védendő növényektől, hogy azoknak bajuk esett volna. Mivel számtalan növényvő hagyatkozik a szaglására legeléskor, ezzel a módszerrel világszerte sok terményt és más, védelemre érdemes növényt (például ritka, védett virágokat) lehet majd megóvni.

A kutatók mocsári kengurukkal folytattak kísérleteket egy ausztrál nemzeti park területén. Az állatok által kedvelt eukaliptusz magoncaira egy általuk utált másik növényfaj illatát fújták. Ellenőrzésként magát az utált növényt is használták, és arra jutottak, hogy az illatutánzattal tökéletesen távol lehetett tartani a magoncoktól a kengurut. Finerty egy afrikai kutatóútja során elefántokkal is sikeresen tesztelte a módszert.

A növényevők által természetüknél fogva utált és elkerült növények illatával állatvédelmi aggályok nélkül lehet őket távol tartani, és nincs szükség költséges beruházásokra (pl. kerítés) sem. Ausztráliában a mezőgazdasági károkon túl a hasonló, növényevők okozta rágás a bozóttüzek után újjáéledő táj kizöldülését is képes megakadályozni, így ott további szerepe is lehet e módszernek.

Azért az felmerül, hogy ez esetben ugyan nem kell drága kerítést építeni, de vajon mennyi mesterséges illatot kell kijuttatni, hogy egy kertet elkerüljenek például az elefántok? Milyen sűrűn kell cserélni az illatot kibocsátó eszközöket, hogy azok megőrizzék a hatásukat? Egy nagyobb mezőgazdasági terület védelme is megoldható így? Valószínűleg sok munka van még hátra addig, hogy az egyébként igen jó ötletből a hétköznapi életben használható gyakorlati eszköz szülessen.