Fülöp, Evelin2024. május 26., vasárnap
Tudomány

Vegyszercsökkentő védekezési mód

National Geographic Magyarország

Egyes növényi kártevők mára igen ellenállóvá váltak a növényvédő szerekkel szemben, ám egy új módszer óriási segítséget jelenthet a velük szembeni védekezésben.

Forrás: University of tokyo

Számos rovar nemcsak azzal károsítja a terményeinket, hogy megrágja azokat, hanem növényi vírusok terjesztésével is, és sok esetben ez utóbbi a nagyobb probléma. Ilyenek például a Tokiói Egyetem kutatásának alanyai, a hagymát károsító, alig egy milliméteres dohánytripszek. Ez az aprócska rovar több súlyos növényi vírust terjeszt.

A rovarhálók – a hétköznapokból jól ismert szúnyoghálóhoz hasonlóan – segítenek megakadályozni, hogy a kártevők fizikailag elérhessék a növényeket, ezek a legtöbbször fehérek, vagy épp feketék. Az ember azt hinné, hogy e hálók legfontosabb tulajdonsága a szemnagyság, vagyis az, hogy mekkora rovart képes visszatartani. Azonban úgy tűnik, még ennél is fontosabb, hogy milyen színű! A japán kutatók azonban egy különös tapasztalat alapján piros rovarhálót készítettek.

Tripsz, és a kártétele újhagymán
Forrás: University of Tokyo

 

2015-ben azt vették észre, hogy sokkal de sokkal kevesebb a tripsz a növényeken, ha a növényt piros fénnyel világítják meg. A japán szakemberek évek alatt végeztek számos kísérlet, mire eljutottak oda, hogy a tripszeket távol tartó háló piros színe is megfelelő védelmet jelent! Ráadásul az is kiderült, hogy nem muszáj a háló szemméretének a tripsz méretéhez alkalmazkodóan aprónak lenni, így több fényt is tud átengedni az így tervezett rovarháló.

A piros rovarhálók használatával annyival kevesebb tripsz jutott a növényekhez, hogy negyedével-felével csökkenteni lehetett a vegyszerek használatát.

A tesztek során a piros hálót más színnel kombináltan is megvizsgálták
Forrás: University of tokyo

 

Az még nem világos, mi módon fejti ki a hatását a piros háló, mivel a tripsz nem látja ezt a színt, így ezt még érdemes lesz kideríteni. Elképzelhető, hogy a növényre hat valahogyan – ismert, hogy a piros színű megvilágítás például növeli az alma antocianin-tartalmát, vagy a barack piros háló alatt ízletesebbre és nagyobbra nő. Az egyelőre nem világos, hogy a vizsgált újhagyma hozamára van-e hatása a piros hálónak.

A nagyobb lyukak a hálón azt is lehetővé teszik, hogy az így fedett melegházakban jobbá váljanak a munkakörülmények, mert így több levegő jut át a hálón, szellősebbé válik a hely, és nem is melegszik fel annyira A szellősség azzal is jár, hogy így a gombabetegségekre kevéssé válik fogékonnyá a növény.

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

50 ezer éve élt neandervölgyi maradványaiból sikerült emberi vírusok DNS-ét kivonniuk brazil kutatóknak.

Itt a részegség elleni zselé

Itt a részegség elleni zselé

Svájci kutatók olyan fehérje alapú zselét készítettek, amelyet elfogyasztva az emésztőrendszerben lévő alkohol lebomlik.

Másképp osztják fel a testrészeket egyes nyelvek

Másképp osztják fel a testrészeket egyes nyelvek

Az emberi testrészek világszerte ugyanazok, mégis vannak eltérések az egyes nyelvek közt abban, hogy miként osztjuk fel a testet, és mi kap külön nevet a testrészekből, és minek lesz közös neve.

Ezért mar Dél-Amerika legveszélyesebb kígyója

Ezért mar Dél-Amerika legveszélyesebb kígyója

A kígyók az embert védekezésül marják meg, az ezt kiváltó hatásokat vizsgálta meg egy brazil kutatócsoport.

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává választották Lovász Lászlót

A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává választották Lovász Lászlót

A Yale Egyetemen 1702 óta hagyomány a tiszteletbeli doktori cím adományozása.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket