Világító virágok

Az USA lakó idén tavasszal már olyan petúniát is vásárolhatnak, ami éjjel zöldesen világít a balkonládákban.

Nappal fehér virágaival díszít, éjszaka pedig halványzölden világít az a petúnia, amelyet amerikai biotechnológusok biolumineszcens gombafaj (Neonothopanus nambi) génjeivel felturbózva alakítottak ki. A petúniát korlátozott számban már megrendelhetik az USA kontinentális államainak lakói – mivel génmódosított virágról van szó, az EU-ban nem lesz kapható.
A világító gént adó gomba egy olyan anyag hatására képes világítani, ami a növényekben is termelődik: ez a kaffeinsav.

Az első biolumineszcens növényeket meglepően régen, már 1986-ban létrehozták (a mostani petúniákat előállító cég alapítója, Keith Wood volt az egyik szellemi atyja az akkori világító dohánynövénynek). Akkor még egy szentjánosbogár (Photinus pyralis) génje segítségével érték el ezt. Később baktériumok génjeivel segítették elő a fénykibocsátást, ám a korabeli növények sokkal de sokkal kevésbé világítottak, mint a jelenlegiek.
Az áttörést 2020 jelentette, amikor már a gombából származó génekkel dolgozhattak a kutatók, ezzel a növény teljes életében, minden külső beavatkozás nélkül képes folyamatosan fényt kibocsátani, mégpedig meglepően erősen. Különösen azok a részek fénylenek, amelyek épp gyors növekedésben vannak, így a hajtások, levelek csúcsai, illetve a bimbók. Ezt úgy éri el a növény, hogy a gombagének segítségével megfelelő enzimeket termel, és ezekkel átalakítja a növényben természetes előfordulású kaffeinsavat luciferinné, majd vissza is alakítja azt kaffeinsavvá. Ha a növényt – ahogy más virágokat is – megfelelő mennyiségű táppal és napfénnyel látja el a gazdája, hosszú hónapokon át gyönyörködhet esténként a világító virágokban. A kutatók szerint a kibocsátott fény olyasmi, mint amit holdas éjszakákon láthatunk, annyira azonban nem fényesek, hogy ne lehessen tőlük például aludni. A legerősebb fénylésre a kora esti órákban lehet számítani, ám egész reggelig világít a növény.

2023 szeptemberében kapott engedélyt a cég az USA mezőgazdasági hatóságától a virág forgalmazására. Azért döntöttek a petúnia mellett, mert ez egyrészt közkedvelt dísznövény, másrészt nem tud kivadulni és nem válik inváziós fajjá, ezzel pedig rendkívül kicsi lesz annak az esélye is, hogy a petúnia kölcsönzött gomba-génjei más, őshonos növényekre átadódjanak.
A petúnia egyébként egy másik, szintén engedélyezett génmódosított növény, egy új, lila húsú paradicsomfaj piaci társa. A paradicsom egy oroszlánszáj (tátika) virágból kölcsön vett gén hatására az antioxidáns hatású antocianinokban igen gazdag.
Persze a puszta esztétikai értékeken túl a világító növényeknek gyakorlati hasznuk is lehet. Ha például stressz hatására kezdenek világítani, azzal felhívhatják a termelő figyelmét növényi betegségekre vagy kártevők megjelenésére, így például célzottan, és kevesebb vegyszer használatával lehet gondoskodni a terményekről. Hasonlóképp nem kizárható az se, hogy egyszer a közvilágítást (legalább egyes helyeken) helyettesíteni lehet majd biolumineszcens növényekkel.
Az áprilistól megvásárolható petúniából 50 ezer tő áll majd a kertbarátok rendelkezésére, darabja 29 dollárért kapható. A virág fantázianeve Firefly Petunia, vagyis szentjánosbogár petúnia.