Tivadar, Tihamér, Töhötöm2025. április 20., vasárnap
Tudomány

Először kapott hivatalos nevet egy dinoszaurusz

2024.02.20.NG
National Geographic Magyarország

1824. február 20-án nevezte el William Buckland angol természettudós és teológus Megalosaurusnak vagyis „óriásgyíknak" azt az állatot, amelynek csontjait egy Oxford melletti faluban, Stonesfieldben találták meg.

Megalosaurus
Forrás: Wikimedia Commons

 

Buckland a londoni geológiai társaság előtt ismertette, hogy a falu palabányájának területén meglelt hatalmas állkapocscsont és számos végtagcsont egy óriási termetű kihalt hüllőhöz tartozott. A Megalosaurus lett az első tudományos elnevezése ennek a fajnak, bár magát a dinoszaurusz szót csak később, az 1840-es években kezdték el használni.
„Ezzel kezdődött az emberek őslények iránti rajongása. Buckland bejelentése áradatot indított el, és tömegek kezdtek el dinoszauruszcsontok után kutatni Angliában és a környéken” – mondta Steve Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem paleontológus professzora.
A dinoszauruszokkal kapcsolatos ismereteink jelentősen megváltoztak és bővültek a 19. század óta. Míg Buckland a Megalosaurust egy 20 méter körüli hosszúságú, négy lábon járó gyíknak írta le, a tudósok ma már tudják, hogy ez az állat nem négy lábon mozgott, és nem is gyík volt, hanem a húsevő theropodák két lábon járó csoportjába tartozott.
A dinoszauruszok korának is nevezett mezozoikum mintegy 180 millió évig tartott: 251 millió évvel ezelőtt kezdődött, és 66 millió évvel ezelőtt ért véget. A 19. század első felében azonban a tudósok még nem látták át, hogy a dinoszauruszok milyen régen éltek, mert akkoriban még úgy tartották, maga a Föld is csak pár ezer éves. Ma már köztudott, hogy bolygónk nagyjából 4,5 milliárd éve létezhet, és a Megalosaurus hozzávetőleg 165 millió évvel ezelőtt élhetett.
A Megalosaurus után az Egyesült Államokban felfedezett fosszíliák vizsgálata során néhány évtizeddel később már bebizonyosodott, hogy léteztek két lábon járó dinoszauruszok, ami megváltoztatta azt az addig általános elképzelést, hogy ezek az őslények hüllőszerű rinocéroszra emlékeztettek. Az 1870-es évektől kezdtek teljes csontvázakat is találni, és hamar kirajzolódott, hogy a dinoszauruszoknak milyen jellegzetes az anatómiájuk, és milyen változatos állatcsoportot alkottak. Az 1960-as években azonosították a Deinonychus elnevezésű, kisebb termetű húsevő dinoszauruszt, ekkortól vált elfogadottá, hogy kisebb, gyors mozgású dinoszauruszok is éltek valaha. Néhányan közülük hasonlítottak az Archaeopteryx ősmadárra, ami megerősítette, hogy a madarak kisebb méretű, tollas dinoszauruszoktól származnak.
A következő évtizedekben már CT-felvételekkel elemezték a koponyafosszíliákat, hogy digitálisan modellezzék a dinoszauruszok agyát és fülét, ami alapján jobban fel lehetett térképezni, milyen lehetett a látásuk, hallásuk és szaglásuk ezeknek az őslényeknek. A tudósok bizonyos fosszíliák alapján ma már azt is meg tudják állapítani, milyen színűek voltak az állatok.
Jelenleg több mint 2 ezer dinoszauruszfaj ismert, és máig nagy jelentőségű fosszíliákra bukkannak kínai, argentin, brazil, dél-afrikai és mongóliai lelőhelyeken.
A dinoszauruszok kihalása hosszú ideje foglalkoztatja a kutatókat, számos elmélet látott napvilágot a kérdésben. 1980-ban a tudósok azonosítottak egy magas irídiumkoncentrációjú üledékréteget, amelynek kialakulása éppen egybeesett a dinoszauruszok korszakának végével. Az irídium meteorokban előforduló elem, ezért vonták le azt a következtetést, hogy meteor csapódhatott a Földnek, és ez okozta a bolygón élő fajok háromnegyedének, köztük a dinoszauruszoknak a pusztulását.
Thomas Holtz paleontológus szerint szinte bizonyos, hogy ha az az aszteroida elszáguldott volna a Föld mellett, akkor ma a dinoszauruszok uralnák a bolygót az emlősök, illetve végső soron az emberek helyett.

A rossz munkahelyi zene megöli a munkakedvet

A rossz munkahelyi zene megöli a munkakedvet

Számos olyan munkahely van, ahol az alkalmazottak egész napjukat valamilyen zene mellett kell ledolgozzák akkor is, ha idegesíti őket az.

Így ragyog a húsvéti holdkelte Veszprém felett

Így ragyog a húsvéti holdkelte Veszprém felett

A királynék városának tornyai felett narancsos színben mutatkozott meg égi kísérőnk, a kereszténység ünnepének égi szimbólumaként.

A maratonfutók agyukból merítenek energiát

A maratonfutók agyukból merítenek energiát

Egy maraton után akár két hónapra is szükség lehet ahhoz, hogy az agy visszaálljon a verseny előtti állapotba.

Jóval alacsonyabb az ember hőtűrése, mint eddig gondoltuk

Jóval alacsonyabb az ember hőtűrése, mint eddig gondoltuk

A hőmérséklet és a páratartalom együttesen hatnak az emberi szervezetre, amely csak egy bizonyos pontig képes ehhez alkalmazkodni.

Elvégezték a NASA kiképzését a magyar űrhajósok

Elvégezték a NASA kiképzését a magyar űrhajósok

A legkorábban 2025 májusában induló Axiom Mission 4 magyar űrhajósa Kapu Tibor, tartalékűrhajósa Cserényi Gyula.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket