Élj gyorsan, halj meg fiatalon!

A Senckenberg Kutatóközpont számolt be arról, a Nature Communications folyóiratban bemutatott új kutatási eredményről, amely az egyre intenzívebb mezőgazdálkodás és az ökoszisztémák kapcsolatait tárta fel.
Remélhetőleg senkinek se mondunk újat azzal, ha arról beszélünk, a mezőgazdaság és az ezzel járó járulékos emberi tevékenység gyökeresen átalakítja a környezetet, s ennek számos könnyen látható jele van, például a rovarok, s rajtuk keresztül a madarak számának csökkenése. A német kutatók most azt mérték fel, hogy a mezőgazdálkodás miatt bekövetkező változások miként hatnak a teljes ökoszisztémákra, vagyis miként alakítják át annak összetevői közti viszonyt, arányokat, egymástól való függést. 150 legeltetésre vagy kaszálásra használt füves terület olyan hosszú távú felméréseinek adataiból állították össze, amelyek alpesi legelőtől kezdve észak-német síkvidéki nedves rétekig számtalan különböző típust képviseltek. Az egyes mintaterületeken a talajlakó és a felszín feletti területet is megvizsgálták a mikrobáktól kezdve a nagy méretű ízeltlábúkig. Az efféle élőlény-közösséget aztán annak függvényében is megvizsgálták, hogy mennyire intenzív az adott területen a mezőgazdaság.

Persze felmerül, hogy mit is nevezhetünk mezőgazdaságnak egy réten? Sajnos ma már az egykori vadvirágos kaszálórétek helyét is „művelt rétek” foglalják el, vagyis – hazánkban is – gyakori, hogy a kaszáló tulajdonosa nem elégszik meg a természetes fajokkal, hanem felszántva az eredeti rétet speciális fűmagkeverékkel veti be azt a nagyobb hozam, tápanyagban gazdagabb fűfélék miatt. Az így kialakított mesterséges rétet persze művelni és műtrágyázni is kell, mivel ezek nem feltétlenül őshonos, az adott tájhoz alkalmazkodott fajok. Így, míg egy természetes rétet egyszer vagy kétszer lehet kaszálni, a „művelt” rétet többször, vagyis több állatot lehet takarmányozni a hozammal. A réten végzett munkákat aztán lehet visszafogottabban vagy intenzívebben is végezni – erre vonatkozott a felmérés.

Két tényező lényeges: a rendelkezésre álló táplálék mennyisége, illetve a zavaró hatások mértéke. Ennek függvényében úgy képzelhetjük el a rétek ökoszisztémáinak viselkedését, mint a mesebeli teknős és a nyúl esetét. „A különbség annyi, hogy ezt a »versenyt« hol az egyik, hol a másik stratégiát követő élőlény nyeri meg, az adott környezet függvényében.” – mondta Dr. Peter Manning professzor. „A zavarásmentes, táplálékszegény ökoszisztémák a lassú élőlényeknek, a teknősöknek kedveznek. Ezek takarékosabban bánnak az erőforrásaikkal, lassabban növekednek, ritkábban szaporodnak. Cserébe általában nagyobb termetűek és hosszabb ideig élnek. Ha viszont táplálékban gazdaggá válik a környezet, a gyorsabb nyulak állnak az élre. Ezek az élőlények apróbbak, több tápanyagot forgatnak át, rövidebb ideig élnek, és gyakrabban szaporodnak. A kutatásunkban sikerült elsőként kimutatnunk, hogy az intenzív mezőgazdálkodású füves területeken a nyulak veszik át a vezető szerepet az ökoszisztéma minden szintjén.”

A természetes rétekhez képest gyakorlatilag felgyorsult ezeknek a művelt réteknek az életritmusa, az „élj gyorsan, halj meg fiatalon” üzenetével felvértezve (ez az 1950-es évek amerikai fiataljainak „jeligéje” volt, egy 1949-es filmben hangzott el eredetileg.). A kutatók csak egészen kevés olyan, nagyobb méretű állatot és talajlakó élőlényt találtak, amelyekre nem volt igaz a megfigyelés.

„Emberi szemszögből ezek a rendszerek mezőgazdaságilag eleinte produktívabbak és magasabb hozamokat adnak. Azonban így lecsökkenhet a széntárolási képességük. Az elszivárgó tápanyagok pedig szennyező hatást eredményeznek” – mondta Dr. Margot Neyret, a kutatás vezetője. Hozzátette, hogy a természetes ökoszisztémák sokszínűek és ennek köszönhetően ellenállók a környezeti kihívásokkal, például az extrém időjárási eseményekkel szemben. „Az intenzívebb mezőgazdálkodással valószínűleg világszerte felgyorsítjuk az ökoszisztémákat. Jól tudjuk más kutatásokból, hogy ez a gyorsítás igen könnyű feladat például a műtrágyák használatával, ám sokkalta nehezebb azután visszalassítani őket az eredeti tempójukra” – tette hozzá a kutató. E módon rengeteg élőlényt veszítünk el, amelyek a klímaváltozásban segítségünkre lehetnének a biológiai sokféleség megőrzésén keresztül.