Mogyoró és a kőkori erdők

Vajon milyen lehetett a táj, amelyben kőkori elődeink éltek? Egy új, a Frontiers in Environmental Archaeology folyóiratban közzé tett kutatás eredménye szerint a régészeti lelőhelyeken talált mogyoró héjából vissza lehet következtetni erre. A kutatást a kiadóvállalat ismertette.

A mogyoró (Corylus avellana) a jégkor végét követően elterjedt növény volt Közép- és Észak-Európa erdőségeiben és fontos tápanyagforrás volt elődeink számára (sokaknak ma is az, csak épp Nutella formájában fogyasztják). A mogyoróba, ahogy minden más élőlénybe is, a környezetre jellemző izotópok épülnek be, efféle adatok segítségével rengeteget megtudhatunk az adott élőlényről, s egyúttal annak környezetéről. Ez esetben a szén 13-as stabilizotóp-arányát mérték fel a régészeti lelőhelyeken talált mogyoróhéj maradványokban. A kutatók a vadászó-gyűjtögető csoportok pihenő helyein talált mogyorótól a leggazdagabb vaskori városokban fellelt mogyoróig megvizsgálták a héjakban található szénizotópokat és arra jutottak, hogy az idő előrehaladtával egyre inkább nyílt terepen termett mogyorót fogyasztottak elődeink.

A mogyoró mai előfordulása nyílt, részben nyílt és zárt élőhelyen.

Forrás: Frontiers in

A növényekbe beépülő szénizotópok függenek attól, hogy milyen helyen voltak a növény levelei, mennyi szén-dioxid volt a levelek körüli környezetben. A mogyoró esetében ezt jelentősen befolyásolja a rendelkezésre álló víz és a napfény mennyisége is, ami persze helyenként változik. Svédországban például elegendő víz áll rendelkezésre, így ott az a meghatározó, hogy mennyi napfényt kaphat az adott mogyoróbokor. Az pedig könnyen érthető, hogy a nyíltabb területeken, ahol kevesebb fa vet árnyékot, több fényt kap a mogyoró. Ez a különbség teszi lehetővé, hogy segítségével az egykori növényzetet rekonstruálni lehessen.

„Ez azt jelenti, hogy a régészeti lelőhelyeken feltárt mogyoróhéjból kiolvasható, mennyire volt nyílt az a környezet, ahonnan gyűjtötték. Ez pedig arról is vall, milyen helyekre jártak élelmet gyűjteni az emberek” – magyarázta Karl Ljung, a kutatás rangidős szerzője.

A mogyorók izotzóparányai által felrajzolt tájkép egyezik azzal, amit a pollenszemcsék, és más apró maradványok alapján sikerült felvázolni.

Forrás: Nils Forshed

A vizsgálatok előtt a szakemberek a mai erdők különféle helyszínein nőtt mogyoróból gyűjtöttek mintákat, hogy felmérjék, valóban kimutathatók-e az élőhelyi különbségek belőle. Miután ezt igazolták, nekiálltak a régészeti minták feldolgozásának. Négy középső kőkori, és 11 vaskori lelőhelyről származó mogyoróhéjakat elemeztek, majd összeállították, hogy melyik helyszín és korszak mogyoróbokrai milyen erdőkben, miféle fényviszonyok közepette nőttek.

Kiderült, hogy a középső kőkor emberei még zártabb erdőkben szedték a mogyorót, míg a jelenhez közelebb egyre nyíltabbá vált a táj, ahonnan ez az élelem származott. Vaskori elődeink már jórészt nyílt területeken gyűjtöttek. A kutatók a mogyoróhéj-izotópok segítségével felvázolt tájképet nagyon hasonlónak találták, mint a talajminták pollenmaradványai által kirajzolódó. Azonban a mogyoró olyan helyeken is segít a helyi környezet megértésében, ahol nem sok a vizsgálható pollen.

A kutatók megpróbálnak a vizsgált mogyoróhéjakon közvetlenül kormeghatározást is végezni, illetve a most elemzettnél több régészeti lelőhely mogyoróhéjait is szeretnék felmérni. Ezzel a korábbinál részletesebb képet kaphatnak a szakemberek arról, miféle tájban is éltek elődeink, és miként változtak az erdők és az erdőhasználat az idők során.