Genetikai okokra vezethető vissza a farok eltűnése

A New York Egyetem vezette kutatócsoport azokat a genetikai változásokat vizsgálta meg, amelyek elvezethettek az ember és az emberszabásúak esetében ahhoz, hogy eltűnjön a majmokra jellemző farok. A hosszú kutatási és kísérleti folyamat eredményeit a Nature folyóiratban tették közzé.

A kutatók a farok nélküli emberszabásúak és az ember DNS-ét hasonlították össze a farkat viselő majmokéval. Arra jutottak, hogy az emberszabásúak közös ősében a TBXT nevet viselő gén egy mutációja fordul elő, és ez a mutáció határozza meg a farok hiányát, legalábbis nagyrészt. (A mutáció során egy kis AluY nevű szakasz épül be a TBXT génbe.) Később azután egérkísérleteket is végeztek, hogy bizonyítsák, valóban a farok eltűnését eredményezi a speciális mutációjának jelenléte.

A történet azonban jóval régebbre nyúlik vissza. Még 1927-ben egy ukrán születésű, a kommunista hatalomátvétel után Párizsba emigrált kutató, Nagyezsda Dobrovolszkaja-Zavadszkaja felfedezte fel azt a gént, ami egerekben a farok kialakulásáért felelős, és leírta ennek egy olyan mutációját, amely miatt nem fejlődött ki az egerek farka. Ez a mutáció az emberi TBXT változat egérben lévő megfelelője volt. A mostani kutatás során egy megérzés alapján ezt kezdte vizsgálni a Bo Xia vezette csoport – a kutató egy autóbaleset során megsérült farokcsontja adta az ötletet.

2021-ben Xia és kollégái arra jutottak, hogy e gén emberszabásúakra jellemző változata hatására a gén által meghatározott fehérje rövidebbé vált. Feltárták, hogy mikor és mi módon zajlik ez a változás, majd ezt az egerek hasonló génjével is elvégezték, és az így született egereknek különféle farok-eltéréseik voltak. Némelyiknek nem volt farka, volt, amelyiké kunkori lett, másoké pedig extra hosszú. Ez még nem egészen a várt eredmény volt, így tovább kísérleteztek a génnel, míg végül megtalálták azt a változatot, amely az egérben a farok hiányához, vagy rendkívüli rövidségéhez vezetett.

Ez a génmutáció nem az egyetlen, ami szerepet játszik a farkatlanságunkban, a szakemberek mintegy 140 olyan gént elemeztek, amelyeknek van valami szerepük a farok kialakulásában, és rengeteg más mutációt is találtak, amelyek az emberszabásúakra jellemzőek.

Mintegy 25 millió évvel ezelőtt, az óvilági majmok egy csoportja, amelybe a későbbi ember és emberszabású majmok őse is tartozott, átesett e génmutáción. Ennek hatására a hozzánk vezető evolúciós útra tért majmok farki gerinccsigolyáinak száma lecsökkent, és a farok helyett kialakult a rövidke farokcsont. Ezt a tulajdonságunkat azután további genetikai változások tették állandóvá.

Az ugyan egyelőre nem ismert, hogy minek köszönhetően váltunk a legközelebbi rokonainkkal egyetemben farkatlanná, egyes szakértők szerint köze lehet ahhoz, hogy a fák helyett a talajhoz kötődő életmódra ez alkalmasabb volt. Némiképp ellentmond ennek az, hogy a ma is fán élő orangutánnak szintén nincs farka, sőt, számos olyan farok nélküli főemlős van, amely fákon él, ám ezek a mi elődeinktől eltérő úton és más időben veszítették el farkukat. Ez azt is jelenti, hogy számos ok és módszer is állhat a farkatlanság hátterében.

A kutatók további kísérleteket is szeretnének még végezni, mert könnyen előfordulhat, hogy az olyan súlyos és gyakori emberi fejlődési rendellenesség, mint a nyitott gerinc, ami ezerből egy újszülöttet érint, szintén köthető e genetikai változásokhoz.