Bolygónk legősibb erdősége

Az eddigi legősibb, 385 millió éves erdőség maradványát a New York államban lévő Cairo és Gilboa közelében tárták fel néhány éve, azonban úgy tűnik, a rekordot máris megdöntötte egy még régebbi erdő maradványa. Az új rekorder 390 millió éve nőtt fura fákból állt, amelyek úgy festettek, mintha 1-4 méteres nyélen felmosó mopok ülnének. A 3D modell az egyik szirtfalat mutatja be interaktív módon, ahol a kövületeket megtalálták. A szirtfalban látszó „bicikli keréknyom” az egykori fa törzse.

A kövületeket az angliai Somerset és Devon északi partvidékén találták meg, ahol egykor nagy kiterjedésű erdőséget alkothattak a most feltárt fák. E kövületek egy 390 millió évvel ezelőtt egy igen nagy, 37 millió négyzetkilométeres nagyságú, jellegzetes vörös homokkővel borított területről maradtak ránk a devon időszaki régió egykori élővilága képviseletében. A felfedezésről a Journal of the Geological Society folyóiratban számoltak be a Cardiffi Egyetem és a Cambridge-i Egyetem kutatói.

A megtalált ősmaradványok 2 méteres fatörzs darabokból és azok kisebb ágaiból állnak, ezek a Calamophyton nevű ősi fa jellegzetes maradványai, e fák a Cladoxylopsida csoportba tartoztak. A kövületeket egy igen nehezen megközelíthető és veszélyes szirtfal rejti.

A Calamophyton talán a mai pálmákra emlékeztet, de nem volt velük vagy más ma élő fákkal rokonságban. Ezek az ősi fák belül üregesek voltak, a fás támasztószöveteik gyűrűként vették körbe ezt az üreget. Az ágaikon nem levelek voltak, hanem sok száz gallyszerűség, ezekkel fotoszintetizált. Bár csupán 4 méteresre nőttek, a folyamatos növekedésük során a régebbi ágaikat ledobálták, ezzel jelentősen dúsították a talajt maguk körül. A lehullott növényi maradványok pedig számos gerinctelen állatnak biztosítottak otthont és életlehetőségeket.

A kutatók most a fák törzseit és a tönkjeit is megtalálták. A kidőlt fák arról is árulkodtak, miféle környezetben állt ez az egykori erdő: egy kisebb folyó mellett magasodó partvidéken nőttek a fák. A fafaj képviselői jól ismertek, szinte teljes példányokat, de sokkal kevesebbet találtak belőlük például a mai Belgium és Németország területén. Christopher Berry professzor, aki a fafajt azonosította, elmondta: „Kissé sokkoló volt. Már beutaztam a világot az ősi erdők után kutatva, miközben innen, a walesi partokról is megpillanthatjuk a helyszínüket.” A kövületek lelőhelyei szinte szemközt állnak a Cardiffhoz közeli, walesi partokhoz, a Bristoli-csatorna déli oldalán. A lelőhelyek számos ponton oszlanak el, vagyis az egykori erdőségből több ma ismert ponton is találtak kövületeket.

A brit lelőhely egykor sokkal közelebb volt a mai belga és német lelőhelyekhez, akkor került távolabbra, amikor a karbon időszak során Afrika Európának ütközése idején lezajló geológiai változások hatására felhasadozott ez a terület.

A devon a nagy átalakulások időszaka volt, megváltozott a földfelszín és a víz közötti kapcsolat, mivel a fák és más növények elkezdték megkötni a talajt a gyökereik segítségével. „Földünk fejlődésének kulcsmozzanatát zárták magukba e kövületek, azt, amikor a folyók a korábbitól egészen eltérő viselkedésűvé, a ma is ismert hatalmas eróziós erővé váltak” – mondta a kutatást vezető Neil Davies professzor. Hozzátette, azt gondolhatnánk, hogy a brit kőzeteket már ától cettig ismerjük, ám most is bebizonyosodott, hogy időnként újra és újra meg kell őket vizsgálni, mert vannak még fontos felfedezni valók bennük.