Továbbra is Colossal-is őrültség a mamut feltámasztása

Az utolsó mamutok kb 4000 éve pusztultak el a szibériai Wrangel-szigeten, ám az állatfaj már több tízezer éve hanyatlásnak indult. Mivel a jelenleg még létező permafrosztban meglepően jó állapotban maradt fenn számos mamut teste, ezekből a maradványokból kinyert genetikai anyag segítségével nem lenne lehetetlen újraéleszteni a kihalt állatfajt, pontosabban jelen technikánkkal valami olyasmit, mint a mamut volt.

Ezek az óriások a jégkori körülményekhez alkalmazkodtak, testfelépítésük, anyagcseréjük, szokásaik, és millió más tulajdonságuk is, amelyekről az ősmaradványok vagy a gének segítségével soha de soha nem lesz lehetőségünk tudomást szerezni. Ennek ellenére, pusztán tudományos szempontból izgalmas kérdés, hogy vajon képesek vagyunk-e megteremteni a lehetőségét annak, hogy ismét valamiféle mamut jellegű jószág sétáljon a sarkvidéken.

E téren tett nagy előrelépést a Colossal, ugyanis sikerült olyan indukált pluripotens elefánt-őssejtet (iPSC) produkálniuk, amely kiindulási alapként szolgálhat egy majdani mamutembrió kialakításához. A Colossal közleményéről a Eurekalert számolt be.

Az iPSC olyan sejteket jelent, amelyekből bármiféle testi sejt létrejöhet. A szakemberek szerint a sikerük azonban messze túlmutat a mamut újraélesztésének projektjén, óriási lehetőségeket rejt magában a sejtfejlődés tanulmányozásában, a sejtterápiában, a gyógyszervizsgálatokban, a szintetikus embriók létrehozásában vagy az ivarsejtképződés vizsgálatában.

A mamutprojekt számára e sejtek lehetővé teszik, hogy vizsgálják majd a mamut speciális tulajdonságait, mint a szőrnövekedés, zsírfelhalmozás, vagy más, a hideghez való alkalmazkodás módszerét.

Bár iPSC sejteket már 2006-ban sikerült létrehozni (egérsejteket), s azóta számos faj esetében jártak sikerrel a szakemberek, az elefánt különösen kemény diónak bizonyult. Azonban a Colossal szakemberei úgy vélik, ez a siker végül egy olyan utat nyithat meg, amelyből rápillanthatunk a fejlődésbiológia, az öregedés vagy a rák kialakulásának folyamataira. (Már persze amellett, hogy egyes magáncégek feltámaszthatnak a segítségével kihalt fajokat…)

Az őssejtkutatás természetesen nagyon fontos tudományos feladat, azonban ezt nem feltétlenül abból a célból kell végezni, hogy egy olyan élőlényt visszahozzanak, amelynek már sok évezrede megszűnt az élőhelye. Felmerül, hova teszik majd a mamutnak tűnő állatot? (Ne nevezzük mamutnak azt, ami számos tulajdonságában elefánt lesz, és csak néhányat kölcsönöz a mamuttól!) Nagy az esélye annak, hogy valamiféle magánállatkertbe, már csak azért is, mert pillanatnyilag nincs olyan hely bolygónkon, ahol az egykori mamutok hosszú vándorútjait megtehetnék anélkül, hogy néhány autópályát, kőolaj- és földgázkitermelő helyszínt, vagy egyéb ember által átalakított területet ne trappolnának végig.

Még az olyan vadállat számára se nagyon volna ma már élőhely, mint az alig száz éve kihalt erszényesfarkas (az ő feltámasztásával is foglalkoznak ugyanis), nemhogy a mamut számára. A probléma gyökere ugyanis nem az, hogy egyes fajok kihaltak, kihalnak, hanem az, hogy megszűnnek azok a körülmények, amelyek közepette képesek lehetnének önmaguktól fennmaradni. Azzal nem mentünk meg egy fajt, hogy állatkertben fenntartjuk néhány egyedét, a megmentést az jelentené, ha érintetlenül hagyott vad területek állnának rendelkezésükre, ahol a sajátosságaiknak megfelelő körülmények közt élhetnének. Még ha sikerrel is jár majd a mamut feltámasztása, ez utóbbit nem fogja tudni biztosítani senki.