Nikolett, Hunor, Miklós2026. szeptember 10., csütörtök
Tudomány

A kutyák szóértése

2024.03.23.NG
National Geographic Magyarország

Az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját – ezt bizonyítja az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmánya, melyben az emberekéhez hasonló mintázatot találtak a kutyák EEG jelében, amikor a gazdájuk tárgyakat nevezett meg és mutatott meg nekik.

Forrás: Getty Images

 

Aki próbált már a kutyájának szavakat tanítani, tudja, hogy miközben az egyszerű instrukciók (pl. ül, gyere) követése legtöbbjüknek viszonylag könnyen megy, a tárgynevek tanulása sokkal nehezebb. Így tűnik legalábbis abból, hogy nagyon kevés kutya képes odahozni a megnevezett tárgyat. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói most a kutyák agyi válaszait vizsgálva mutatták ki, hogy a látszat ellenére a kutyák nemcsak, hogy értik a tárgyszavak jelentését is, de az ezt támogató agyi és mentális folyamatok hasonlóak ahhoz, amiket az embereknél látunk.

„A kutyák nem csak egy tanult viselkedéssel reagálnak a szavakra, hanem valóban értik a jelentésüket” – mondja Boros Marianna, az ELTE Etológia Tanszéken működő Neuroetológiai Kutatócsoport kutatója, a tanulmány egyik vezető szerzője. „Nem csak a kontextus alapján találják ki, hogy mire vonatkozhat egy-egy szó, hanem a szavak hallatán előhívnak egy emléknyomot, egy ún. mentális reprezentációt. A mentális reprezentáción keresztül történő jelentésfeldolgozást referenciális szóértésnek hívjuk, és sokan úgy gondolják, hogy ez egy kizárólag emberi képesség.”

„A beszélni még nem tudó csecsemők vagy állatok szótudását mérő tesztekben általában egy aktív választ várnak a tesztalanyoktól” – magyarázza Magyari Lilla, a Neuretológiai Kutatócsoport és a Stavangeri Egyetem munkatársa, a tanulmány másik vezető szerzője. „A kutyáktól például azt kérjük, hogy hozzanak ide egy tárgyat vagy menjenek oda az egyikhez. Csak kevés kutya tudja a véletlen szintnél jobban teljesíteni ezeket a teszteket. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy nem lehetséges-e, hogy valójában értik a szavakat, csak a feladat okoz nekik nehézséget?”

Új tanulmányukban a kutatók ezért úgy döntöttek, hogy a kutyák passzív tudását fogják vizsgálni non-invazív EEG segítségével, mert korábbi tapasztalatuk szerint az agyi válasz mérése érzékenyebb módszer lehet a nyelvértés vizsgálatára kutyáknál.

A kísérletben 18 kutya vett részt gazdájával. A kutya gazdája kimondta egy tárgy nevét, majd felmutatta azt a tárgyat. De néha meglepte a kutyáját, és nem azt a tárgyat mutatta fel, amelyiknek a neve elhangzott. Például a gazda azt mondta, “Zara, nézd, labda,” és felmutatott egy tárgyat, miközben a kutatók EEG-vel mérték a kutya agyi aktivitását. A kutatók azt feltételezték, hogy ha az elhangzott szó aktiválja a kutyáknál a tárgy mentális reprezentációját, akkor a kutya várni fogja, hogy az azzal megegyező tárgy legyen felmutatva.

Emberi kísérletekben a szó és a tárgy közötti eltérés érzékelését negatív EEG jel kíséri, mely a bemutatástól számított 400-ik milliszekundumban szokta elérni maximumát. A kutyáknál egy hasonló időbeli lefutású mintázatot tapasztaltak a kutatók, ami embereknél a szavak jelentésének feldolgozását tükrözi. A kutyáknál mért különbség nagyobb volt azoknál a tárgyaknál, melyek nevét a kutyák jobban ismerték, ami tovább erősíti azt az értelmezést, hogy az itt talált agyi mintázat valóban a kutyák szóértését tükrözi. Ráadásul, a kutatók meglepetésére, az, hogy hány szót ismert egy kutya, nem volt hatással az eredményekre.

„Nem számít, mekkora a kutya szókincse, a kutya elméje képes arra, hogy egy szót hallva előhívja a hozzá tartozó mentális reprezentációt. Vagyis úgy tűnik, hogy ez a képesség nemcsak néhány, kivételesen sok tárgyszót ismerő egyedre jellemző, hanem általánosan jelen van a kutyákban” – teszi hozzá Andics Attila, a kutatócsoport vezetője.

Az, hogy a kutya, mint faj, az emberhez hasonlóan általánosságban képes referenciálisan érteni a szavakat, alapvetően megváltoztathatja azt, ahogyan a kutatók az ember nyelvhasználatának egyediségéről gondolkodnak. Az Etológia Tanszék kutatóinak eredményei hatással lehetnek a nyelv evolúciójának elméleteire és modelljeire. De a kutyatartók számára is fontos felismeréseket tartalmaz.

„A kutyák többet értenek, mint amennyit mutatnak,” – mondja Magyari Lilla. „Habár gyakran úgy tűnhet, hogy nem tudják miről beszélünk, valójában érthetik egyes szavak jelentését.”

Az eredmények azonban további kérdéseket is felvetnek. Kiderítésre vár még, hogy a kutyák referenciális szóértési képessége fajspecifikus jelenség-e, vagy más emlősöknél is jelen lehet, illetve hogyan alakult ki ez a képesség és összefügg-e a kutyák domesztikációjával.

Két külön megoldással építette fel saját anyagcseréjét az élet

Két külön megoldással építette fel saját anyagcseréjét az élet

Az élet egyszer indult el, ám két nagy ága később külön utakon tökéletesítette biokémiai módszereit.

Hol lenne a legbiztonságosabb globális katasztrófa esetén?

Hol lenne a legbiztonságosabb globális katasztrófa esetén?

Bizonyos események, egy nukleáris háború, egy hatalmas vulkánkitörés vagy világméretű járvány óriási csapást mérhetnének az emberiségre, kérdés, hogy mely területek lennének viszonylagos biztonságban.

Az ürülék is kulcsszerepet játszhatott a kambriumi robbanásban

Az ürülék is kulcsszerepet játszhatott a kambriumi robbanásban

Úgy tűnik, az élőlények sokszínűségéhez elengedhetetlen volt, hogy a komplex emésztőrendszerek is kialakuljanak, ennek nyomait pedig a megkövült ürülék őrzi.

Humanoid robot döntötte meg Usain Bolt világrekordját

Humanoid robot döntötte meg Usain Bolt világrekordját

Több mint 2000 robot vett részt a 2026-os Humanoid Robot Világjátékokon.

Csótánytej, kígyótámadás és alsónadrág: ismét meghökkentő kutatásokat díjaztak az Ignobellel

Csótánytej, kígyótámadás és alsónadrág: ismét meghökkentő kutatásokat díjaztak az Ignobellel

Az Ignobel-díjjal furcsa, mégis igencsak érdekes vizsgálatokat ismernek el.

National Geographic 2026. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

26 280 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlapNational Geographic 2025. júliusi címlapNational Geographic 2025. augusztusi címlapNational Geographic 2025. szeptemberi címlapNational Geographic 2025. októberi címlapNational Geographic 2025. novemberi címlapNational Geographic 2025. decemberi címlapNational Geographic 2026. januári címlapNational Geographic 2026. februári címlapNational Geographic 2026. márciusi címlapNational Geographic 2026. áprilisi címlapNational Geographic 2026. májusi címlapNational Geographic 2026. júniusi címlapNational Geographic 2026. júliusi címlapNational Geographic 2026. augusztusi címlapNational Geographic 2026. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket