Sándor, Ede, Cirill2025. március 18., kedd
Tudomány

Kilencvenéves lett Jane Goodall

2024.04.03.NG
National Geographic Magyarország

2024. április 3-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Jane Goodall brit állatvédő, etológus és csimpánzkutató, a főemlőskutatás forradalmasítója.

Jane Goodall előadást tart Dél-Afrikában 2024. március elején.
Forrás: Theo Jeptha/Die Burger/Gallo Images via Getty Images

 

 

Valerie Jane Morris-Goodall néven született Londonban. Az állatok világa már kisgyermekként elvarázsolta: kétévesen kötött örök barátságot az édesapjától kapott játékcsimpánzzal, Jubileevel, „akit” – kissé kopottasan – mindmáig megőrzött. Négyévesen órákig a tyúkólban üldögélve várta, hogy a tyúkból előbújjon a tojás, tízévesen az állatokkal beszélő Dr. Doolittle-ről és Tarzanról szóló történeteket olvasva arról álmodozott, hogy Afrikába megy és együtt él az állatokkal.
Szülei válása után édesanyja nem tudta finanszírozni egyetemi tanulmányait, ezért titkárnőként egy dokumentumfilm-stúdióban helyezkedett el. Huszonkét éves volt, amikor egy barátnője meghívta kenyai farmjukra, s az afrikai országban összeismerkedett a régész-antropológus Louis Leakeyvel. A tudós asszisztense és titkárnője lett, az Olduvai-hasadékban szemtanúja volt a hárommillió éve élt hominida, az Australopithecus koponyája megtalálásának.
Leakey az emberi evolúció jobb megértésének egyik kulcsát a vadon élő csimpánzok tanulmányozásában látta, a feladattal kitartó, türelmes és találékony titkárnőjét bízta meg. Jane igent mondott, de csak anyai felügyelettel utazhatott el a tanganyikai (ma tanzániai) Gombe Nemzeti Parkba, mert a brit hatóságok nem engedélyezték, hogy a fiatal nő egyedül éljen a vadonban.
Goodall 1960. július 14-én lépett Gombe földjére (2018 óta ez a nap a csimpánzok világnapja), kitartóan kereste a csimpánzok társaságát, akik kezdetben nem viszonozták érdeklődését, inkább kereket oldottak. Ezután távcsővel, a távolból figyelte az állatokat, akik hozzászoktak a jelenlétéhez és egyre közelebb engedték magukhoz.
1960 őszén tanúja volt, amint az egyik csimpánz ágakat gallyazott le, hogy segítségükkel termeszeket halásszon ki egy termeszvárból. Ez volt egyik legfontosabb felfedezése, mert egészen addig a tudósok úgy gondolták, hogy az ember az egyetlen faj, amely szerszámok készítésére és használatára képes, ő pedig saját szemével bizonyosodott meg az ellenkezőjéről. Leakey így reagált beszámolójára: „mostantól újra kell definiálnunk a szerszám és az ember fogalmát, vagy el kell fogadnunk a csimpánzokat emberként”.
Másik jelentős megfigyelésével, mely szerint a csimpánzok vadásznak, a zsákmányul ejtett kisebb állatokat pedig megeszik, megcáfolta a csimpánzokat elsősorban növényevőknek tartó tézist.

Jane Goodall a Gombe Nemzeti Parkban.
Forrás: Getty Images

A fiatal kutatónő a tudományos konvenciókra fittyet hányva, az állatoknak nevet adva, a kívülről jött ember nyitottságával forradalmasította a főemlőskutatást. Megfigyelte, hogy az emberszabású majmoknak eltérő az egyéniségük, gondolataik és érzelmeik vannak, szoros családi kötelékben élnek, udvarolnak, árvákat fogadnak örökbe és háborúznak, azaz a korábban feltételezettnél jóval több hasonlóságot mutatnak az emberrel. Szürkeszakállú Dávid, Góliát és társaik életének mindennapjait könyveiből ismerhetik meg az állatrajongók.
1965-ben mentora, Leakey jóvoltából egyetemi tanulmányok nélkül doktorálhatott etológiából Cambridge-ben. 1967-től 2003-ig a Gombei Természetkutató Intézet igazgatója volt. 1977-ben megalakította a Jane Goodall Természetkutató Intézetet, s 1986-ban a Csimpánzokat Védő és Gondozó Bizottságot. A környezetvédelembe a jövő nemzedékeit is bevonva, 1991-ben Tanzániában létrehozta a fiatalok környezettudatos nevelését célzó Rügyek és Gyökerek hálózatot, amelynek munkájában a világ 93 országában több mint 100 ezer gyermek vesz részt. Magyarország 2006-ban, a Rügyek és Gyökerek Egyesület megalakításával csatlakozott a hálózathoz, amely 2010 óta Jane Goodall Intézet néven folytatja tevékenységét.

A magyarországi Jane Goodall Intézet is számos programmal, projekttel készül az ünnepi alkalomra: Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal, a XI. kerületi Önkormányzattal, és a Sas-hegy Védő Egyesülettel közösen fölavatják a Jane Goodall-rétet a budapesti Sas-hegy oldalában. Jane Goodall-rózsát ültetnek a Budatétényi Rózsakertben, és a Vácrátóti Arborétumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban pedig megismerkedhetnek életével és munkásságával a 2024. július 14-ig látogatható Jane 90 – Egy életút történetei című kiállításon.

Jane Goodall többször járt Magyarországon, 2018-ban Pesthidegkúton felavatta a róla elnevezett tanösvényt, legutóbb, 2023-ban az ELTE-n tartott előadást. Számos könyve közül magyarul is olvasható Az ember árnyékában (1975), Ártatlan gyilkosok (1987), Amíg élek, remélek (2000), Az utolsó pillanat (2003) és A remény gyümölcsei (2006). Legújabb műve 2022-ben jelent meg magyarul A remény könyve címmel.
Jane Goodall számtalan elismerés birtokosa, 2002 óta az ENSZ-békenagykövete, 2003-ban megkapta az Asztúria hercege díjat, 2004-ben a Brit Birodalom lovagjává ütötték, így kijár neki a Dame megszólítás. 2006-ban megkapta a francia Becsületrendet, 2021-ben Templeton-díjas lett.
Munkásságáról számos filmet készítettek, kutatásai megkezdésének ötvenedik évfordulóját az Egyesült Államok 500 mozijában egyszerre vetített dokumentumfilmmel és a részvételével megtartott Jane Goodall Live! programmal ünnepelték. 2017-ben Jane címmel Brett Morgen készített dokumentumfilmet róla. A National Geographic archívumából előkerült több mint 100 órányi felvételből, valamint a Jane Goodall Intézet és a család által rendelkezésre bocsátott videók segítségével készült alkotást 34 filmes díjjal (köztük Primetime Emmyvel) jutalmazták, a kutatót 2019-ben Nobel-békedíjra jelölték. Kilencvenedik születésnapjára világszerte számos eseménnyel készülnek, a New York-i Beacon Színházban 2024. április elsején tartott előadást.

Forrás: MTVA Sajtóarchívuma

Így mozognak együtt a sáskarajok

Így mozognak együtt a sáskarajok

A sáskarajokról korábban az volt az elterjedt nézet, hogy egy rakás élettelen szemcséhez hasonlóan mozognak, az új kutatás azonban egészen más eredményre jutott, és ennek milliók élelmére, megélhetésére lehet hatása.

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

A Chadititan calvoi hét méter hosszúra nőhetett meg.

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Desszertgyomornak csúfolt az a képességünk, hogy miután degeszre ettük magunkat az ebéddel, még be tudunk falni nem kevés süteményt is.

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Bár nem tudta teljesíteni eredetileg tervezett feladatát, még így is történelminek tekinthető a Puli Vízszimatoló küldetése.

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

A Tanganyika-tó halait 2-3 millió éve vírusok sokasága támadta meg – egy új, eléggé vad elképzelés szerint ezek egy szupernóva hatására alakulhattak ki.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket