A légy elárulja, miféle állatok élnek a környéken

A környezeti DNS vizsgálata sokat segíthet egy terület élővilágának felmérésében, feltárható például az, hogy egy keresett faj jelen van-e az adott területen. Ez esetben a felszíni vizekben vagy a talajban lévő DNS-töredékeket elemzik, vannak azonban más megközelítések is, amelyekhez rovarokra van szükség.

A dongólegyek (Calliphoridae család) jó célokat szolgálhatnak a tudomány területén is. Már jó ideje igyekeznek a szakemberek használható információkat kinyerni e legyekből gyűjthető DNS-töredékekből, most egy ausztrál kutatócsoport egy állatkert környezetében végzett méréseket. Az eredményeket a Royal Society Open Science folyóiratban mutatták be.

A rovarok és más gerinctelenek szolgáltatta DNS-nyomok olyan fontossá váltak a tudomány számára, hogy e módszer külön nevet is kapott: iDNS (angolban iDNA). E módszerre számtalan állat alkalmas a piócáktól kezdve a vérszívó szúnyogokon át a tetemekkel kapcsolatba kerülő bogarakig és legyekig. Ez utóbbiak igen gyakoriak és nagy számúak, ezért fontos forrást jelenthetnek a vizsgálatok számára, ugyanakkor alaposabban meg kell érteni, milyen lehetőségei vannak e gyakori, könnyen hozzáférhető rovarcsoportnak.

Az ausztrál kutatók a Perthi Állatkertben és annak 4 kilométeres környezetében végeztek teszteket. Speciális légycsapdákat helyeztek ki számtalan ponton, majd a begyűjtött 920 legyet megvizsgálták. A 4 kilométer azt a távolságot jelenti, amit egy-egy dongólégy maximálisan megtehet egy nap alatt, ez pedig az az idő, míg a magával vitt állati DNS nem bomlik le és vizsgálható marad. Az állatkert azért volt fontos helyszín, mert így olyan állatokból eredő mintákat találhattak a legyekben, amelyek pontosan ismert helyen élnek. A dongólegyek ez esetben az állatok ürülékén táplálkoztak, így ebből eredt az állati DNS is.

A mérésekből kiderült, hogy a légy kb. 300 méterre repült csak attól az állattól, amelynek a DNS-ét kimutatták belőle. A 920 légy révén összesen 28 gerinces állatfaj DNS-ét detektálták, ezekből 9 faj volt az állatkertben élő (madarak és jórészt emlősök), az állatkerttől távolabbi gyűjtőhelyeken viszont már egyáltalában nem voltak állatkerti fajok a mintákban.

Meglehetősen rossz arányú volt az egyébként gyakori madár DNS a legyekben, illetve egyáltalán nem találtak hüllőnyomokat. Szintén nem sikerült rábukkanni az olyan nagy emlősök jeleire sem, mint az elefánt, a zebra vagy a zsiráf. Könnyen lehet, hogy ezeket a növényevőket nem annyira találták vonzónak a legyek.

Egyelőre eléggé bizonytalannak tűnik tehát e módszer, amin jó eséllyel sokat lehet még javítani, pontosítani, de egyes emlősállatok esetében már most használható lehet. Ha a legyeket sikerül alaposabban kivallatni, azzal rendkívül egyszerű és olcsó környezeti felmérési módszerhez juthatnak a szakemberek.