Százkilós lehetett ez az ősi óriásmadár

A kígyászdarufélék (Cariamiformes) közé tartozott az az ősi, mintegy 50 millió éve élt két óriásmadár, amelynek hatalmas karmaira a Marambio- vagy más néven Seymour-szigeten találtak rá argentin és uruguayi kutatók. (A Seymour-sziget a gazdag és igen fontos kövületein túl arról ismert még, hogy itt mérték a legmagasabb modern kori hőmérsékletet az Antarktika területén.)

Ez az igen ősi, a kréta időszakig visszanyúló madárcsoport ma már csak két élő képviselővel rendelkezik Dél-Amerikában. A korábbi évmilliók során azonban nagy területen elterjedt és sokszínű madárcsoport volt a kígyászdarufélék rendje, ide tartoztak a gyilokmadár (Phorusrhacidae) néven ismert óriások is.

Az eocén időszakban (56-33,9 millió éve) bolygónkon meglehetősen meleg uralkodott, ekkor még az Antarktika területe is kellemes éghajlatú hely volt erdőkkel, gazdag állatvilággal. Hiányoztak ugyanakkor innen az emlős csúcsragadozók, voltak viszont zsákmányállatok – közepes és nagy termetű patások, illetve erszényesek is. A gyilokmadárféle óriások e csoportokból ragadták el prédáikat.

Korábban számos olyan ősi madármaradványt tártak fel az érintett régióban, amelyeket a gyilokmadarak közé soroltak, azonban később két kivétellel e maradványokról bebizonyosodott, hogy más csoport képviselői voltak.

A két kivétel (MLP-PV 13-XI-28-546 és MLP-PV 14-I10-199 múzeumi sorszámot viselők) viszont izgalmas vizsgálati eredményeket adott. A kövületek az argentin La Plata Múzeum gyűjteményének részét képezik, e maradványok az ősi madarak kampós karmait jelentik. Az első karom teljes és mintegy 8 centi hosszú volt, a második kissé hiányos, de így is alkalmas volt a vizsgálatokra.

A karmokat méreteikben és görbületükben is igen nagy pontossággal felmérték, és így össze tudták hasonlítani más, már ismert gyilokmadarakéval és ma élő madarakéval is.

Ezek az adatok ahhoz voltak elegendők, hogy kiderítsék: a kígyászdarufélék rettegett csoportjába, a gyilokmadarak közé tartozhatott a karmokat egykor viselő állat.

Természetesen a pusztán a karmokból kinyert adatok nem lehetnek teljesek, ezért a kutatók arra nem is törekedtek, hogy nevet találjanak ezeknek az eddig nem ismert ősi madaraknak.

A karmok méreteiből lehetett arra is következtetni, hogy egykor e madarak elérhették a 100 kilót, és akár hasonló termetű zsákmányállatokat is elejthettek. Aktív vadászok lehettek, így a jelenlétük azt jelzi, az antarktiszi régióban is voltak csúcsragadozók, ez pedig az egész antarktiszi ökoszisztémára, a táplálkozási láncra új fényt vet.