Kannibállá válik ez az állat a penészgombától

A fonálférgek legtöbbször mikroszkopikus, talajlakó állatok, amelyek mikrobákkal táplálkoznak, ám előfordul, hogy kannibállá válnak.

Német kutatók egy fonálféreg, az Allodiplogaster sudhaus tulajdonságait tanulmányozzák, ez az élőlény akár a biológiai növényvédelemben is szerepet játszhat, részint emiatt is vizsgálják. Különös tulajdonságukat tárta fel egy új kutatás, amelyről a Max Planck Társaság Integratív Evolúciós Biológiai Intézete számolt be. Kiderült, hogy e fonálféreg időnként, speciális körülmények hatására óriási szájat növeszt.
Korábbi kutatások már feltárták ezen állatok két típusát, amelyek eltérően táplálkoznak, más alakú a szájuk, és a fogaik is különböznek. Azonban Sara Wighard felfedezte a harmadik változatot, amely egészen meglepő volt. Amikor a fonálféregnek gombákat, például camembertpenészt adott enni, az állatnak óriásira nőtt a szája, később pedig kiderült, hogy túlzsúfoltság és éhezés esetében is megjelennek ezek az alakok. A leginkább meglepő ugyanakkor az volt, hogy ezek az óriásszájú alakok annak ellenére váltak kannibállá, hogy a társaik, gyakorlatilag a testvéreik, velük genetikailag azonosak voltak.
A kutatók szerint a penészgombából nem tudnak elegendő tápanyagot felvenni, ezért válhattak kannibállá, emellett a túlzsúfoltság is hasonló eredménnyel jár: az állatok agresszivitása nő a tömeg miatti stressz hatására. Ezeket a változásokat ugyan most laborkörülmények közt fedezték fel és vizsgálták, azonban a szabadban hatalmas előnyt jelentene a hosszú távú túlélésben a kannibalizmus.
Ahhoz, hogy ezek a változások kialakulhassanak, a fonálféreg genetikai változásaira is szükség volt. Míg az átlag fonálférgek mikroszkopikus méretűek, ez az állat akár a 2 millimétert is elérheti, amit már láthatunk szabad szemmel. Ez annak köszönhető, hogy a teljes génkészlete megduplázódott valamikor az evolúciós múltban, és a kutatók szerint ez tette lehetővé azt is, hogy a többféle változata kialakuljon. E képességek, a környezet és a genetika összjátéka igen alkalmazkodóvá teszi őket.