Kiderült, mióta érezhetik a keserű ízt az állatok

A japán Meidzsi Egyetem kutatói új adatokat tártak fel a keserű íz érzékelésének eredetéről, és úgy találták, már legalább 450 millió éve képesek az állkapcsos gerincesek észlelni ezt az aromát.

A porcos halak (cápák, ráják) esetében eddig nem tudtunk róla, hogy rendelkeznének a keserű ízt érzékelni képes receptorokkal. A japán kutatók azonban kimutatták, hogy a keserű receptort kódoló génekkel bizonyosan rendelkeznek, ebből pedig kiderült, hogy jóval korábban megjelent a keserű érzékelésének képessége a gerincesekben, mint korábban hittük. Ez az állkapcsosok közös őséig visszavezethető.

A keserűt a T2R nevű receptorcsoport segítségével érzékeljük, amelyeket a TAS2R nevű gének kódolnak. Korábban, elegendő genetikai adat hiányában csak a csontos halakban sikerült e géneket kimutatni, most először bukkantak rá a porcos halakban is a jelenlétükre.

Ehhez a kutatók cápa-, rája- és fűrészhal-fajokkal végeztek vizsgálatokat. Segítségükkel nemcsak a receptort kódoló géneket fedezték fel, hanem azt is kiderítették a szakemberek, hogy e gének a szájüregben válnak aktívvá, vagyis valóban az ízérzékeléshez köthető a jelenlétük e halakban is. Az érintett állatok szájüregi sejtjeiből laborban tenyésztett mintákon ellenőrizni is tudták a kutatók a receptorok aktivitását, vagyis azt, hogy valóban képesek összekapcsolódni a keserű ízt eredményező molekulákkal.

A T1R receptorok azokért az ízekért felelősek, amelyek miatt finomnak, kívánatosnak érzik az állatok az élelmüket, és ezekről már korábban kiderült, hogy 450 millió éve jelen vannak evolúciós elődeink sorában. Ilyen íz az édes vagy az umámi. A keserű, vagyis az elkerülendő íz érzékelése az új kutatás szerint ugyanolyan ősi, mint ezeké.

Ez azzal az evolúciós lépéssel hozható összefüggésbe, hogy maga az állkapocs, vagyis a rágás képessége megjelent, ez a mozzanat tette lehetővé, hogy az egyes élelemtípusok összetevőit képes legyen az adott állat érzékelni. Rágás nélkül kb. olyan élmény lehetett számukra az evés, mintha egy ember a papírjába csomagoltan, egyben nyelne le egy csokit, és így próbálnál élvezni annak aromáit. Vagyis, a rágás tette lehetővé, hogy létrejöjjenek azok a kémiai receptorok, amelyek a különféle ízekről tájékoztatják az állatot. Ez alapján aztán az állat dönthet, hogy az adott élelmet elfogyasztja-e vagy sem, és ezzel kiválaszthatja a számára kedvezőbb összetételű ételt.