A gyarmatosítás miatt halt ki a kék lóantilop

A kék lóantilop (Hippotragus leucophaeus) már akkor ritka faj volt, amikor az európaiak felfedezték, egy új, a Potsdami Egyetem vezetésével jegyzett kutatás azt tárta fel, miféle szerepe volt az afrikai gyarmatosításnak az állat kihalásában.

A faj utolsó példányát alig néhány évtizeddel a felfedezése után lőtték ki, ez az egyetlen olyan nagy termetű afrikai emlős, amely az elmúlt 500 évben halt ki.

A kutatók a kék lóantilop genomját vizsgálták meg a Svéd Természettudományi Múzeumban őrzött preparált példány mintái segítségével – összesen 5 olyan múzeumi példány létezik, amely biztosan e fajhoz tartozik. Az állat neve annak köszönhető, hogy a leírások szerint kékes-szürke volt a bundája, ám a múzeumi példányok egyike sem ilyen színű, valószínűleg a preparáció eljárásai miatt.

A genetikai adatok alapján felvázolták a faj múltját, egykori populációinak méretét. Arra jutottak, hogy a populáció már évezredekkel ezelőtt is kevés egyedből állt, azonban nem volt jele sem beltenyészetnek, sem más, a kis létszámhoz köthető, súlyos genetikai problémának.

E jelek arra utaltak, hogy az állatfaj régóta jól alkalmazkodott a kis egyedszámú populációhoz, és mintegy 400 ezer éve kis népességű volt. „A kék lóantilop egyedszáma alacsony volt már évezredekkel a faj 1800 körüli kihalása előtt” – magyarázta Michael Hofreiter, a kutatás egyik vezetője. Az állat egyedszáma nem volt összefüggésben a jégkorszak klímaingadozásaival sem, ami kimondottan fura, mivel a nagy termetű növényevőkre általában jelentős hatásuk szokott lenni az efféle változásoknak, ami a növénytakaró változásaival is együtt járhatott.

A genetika tehát arról vallott, hogy a faj kiválóan eléldegélhet a kis létszáma ellenére is, és csak a gyorsan ható változások vethetnek véget a biztos helyzetüknek. Emiatt a jégkor végi időszakot is átvészelte változatlan egyedszámmal, és még a kb. 2000 évvel ezelőtt megjelent háziállatok sem voltak negatív hatással rá.

Azonban Dél-Afrikába a 17. században megérkezett egy eddig ismeretlen erő, a lőfegyverekkel vadászó és a tájat alapvetően átalakító fehér ember, és valószínű, hogy ez, vagyis az európai gyarmatosítók megjelenése lett a faj végzete is. Ugyanígy, ugyanezen okból kihalt kissé később, a 19. század végén a kvagga (zebra alfaj) is, és két további faj is könnyen erre a sorsra jutott volna, ha nincsenek a célzott természetvédelmi törekvések.