Janka, Zsanett, Johanna, Nándor2024. május 30., csütörtök
Tudomány

Spontán termelődik az alkohol ennek a férfinak a szervezetében

National Geographic Magyarország

Van, akinek inni sem kell ahhoz, hogy a szervezetében alkoholt találjanak, és úgy kaphatják ittas vezetésen, hogy egyáltalán nem fogyasztott alkoholt.

Forrás: Pixabay

Különleges, ritka betegségben szenved az a belga férfi, akit nemrégiben felmentett a bíróság az ittas vezetés vádja alól, mivel orvosi segítséggel sikerült bizonyítania, hogy a testében spontán termelődik az alkohol. Ez a különös anyagcserezavar az ABS (auto-brewery syndrome, azaz szeszfőző-szindróma), amelynek során a bélben a bevitt tápanyagok szénhidráttartalmából a szervezet alkoholt állít elő.

A belga vádlottat, aki egyébként a sors fintora révén egy sörfőzdében dolgozott, három független orvos is megvizsgálta, mire a bíróság számára is elfogadható magyarázat született a rejtélyes alkoholszintjére. A férfit már több alkalommal „kapták” ittas vezetésen, de minden alkalommal azt állította, hogy nem ivott.

A legutóbbi esetben a szondába fújva a Belgiumban engedélyezett mennyiség négyszerese volt a szervezetében, így, amikor vádat emeltek ellene, nemcsak ügyvédhez, hanem orvoshoz is fordult.

A diagnózis igazolta, valóban nem kell innia ahhoz, hogy alkohol kerüljön a vérébe. Ehhez elegendő bizonyos szénhidrátokat jelentősebb mennyiségben fogyasztania, így most már szigorú diétát is kell tartania, hogy elkerülje az örömtelen lerészegedést. Mivel korábban nem ismerte a betegségét, ezért fordulhatott elő, hogy „ittasan” ült volán mögé, így a korábbi esetek vádjai alól felmentették. A továbbiakban azonban a diétája révén kell fenntartani a szervezete alkoholmentességét a férfinak.

Az ABS nem veleszületett betegség, hanem az élet során alakul ki, a bél mikrobái, elsősorban élesztőgombák, néha baktériumok állítják elő az alkoholt, ami persze fel is szívódik a bélből. A valódi ittassághoz hasonló tünetekkel járhat, így valóban veszélyt jelenthet a közlekedésre, munkavégzésre is a fel nem ismert szeszfőző-szindróma.

Nagyobb eséllyel termel alkoholt a 2-es típusú cukorbetegek, elhízott májbetegek szervezete, bizonyos bélbetegségekben szenvedőké. Kialakulhat bélműtét vagy erős, hosszabb ideig tartó antibiotikum-terápia után, az immunrendszert fékező terápiák vagy autoimmun betegségek miatt is. Ezek nagyjából abban hasonlítanak, hogy hatásukra átalakul a bélmikrobiom, egyes, egyébként kis számban jelen lévő mikrobák túlzottan elszaporodnak.

A szigorú, szénhidrátokban szegény étrend mellett általában gombaellenes gyógyszert vagy célzott antibiotikumot is szoktak javasolni az érintetteknek. A betegség gyerekekben is előfordulhat (a legelső eset egy 5 éves kisgyerek volt.)

Minden korábbinál mélyebbre merül az Alvin

Minden korábbinál mélyebbre merül az Alvin

Az ikonikus, nagy múltú kutató tengeralattjáró 50 millió dolláros felújítás után újra merül, mélyebbre, mint eddig bármikor.

Megoldhatják a tízéves légi katasztrófa rejtélyét

Megoldhatják a tízéves légi katasztrófa rejtélyét

2014 márciusában tűnt el a Malaysia Airlines 370-es járata Kuala Lumpurból Pekingbe tartó útja során, a roncsait mindmáig nem sikerült megtalálni.

A neve ellenére nem német a német csótány

A neve ellenére nem német a német csótány

Sikerült megfejteni a világszerte elterjedt német csótány eredetét, és az sokkal rövidebb, mint gondolnánk.

Medúzák uralják a felmelegedő Jeges-tengert

Medúzák uralják a felmelegedő Jeges-tengert

Úgy tűnik, a klímaváltozás nyertesei zselés zooplankton, és főként a medúzák lesznek.

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

A neandervölgyiek is küzdöttek náthával, herpesszel, HPV-vel

50 ezer éve élt neandervölgyi maradványaiból sikerült emberi vírusok DNS-ét kivonniuk brazil kutatóknak.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket