A valódi paleo étrendben kevesebb volt a hús, mint modern utánzatában

A különböző étrendi divatirányzatok közül az egyik legnépszerűbb az úgynevezett paleolit étrend, amelynek követői körében a hús az egyik legfőbb összetevő.

A Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói észak-afrikai emberi maradványokban a táplálékra utaló izotópok arányait vizsgálták. Ezek eltérőek a különféle növények, illetve állatok esetében, így segítségükkel kimutatható, hogy egy egykor élt ember (vagy más állatfaj) élete során miféle étrendet követett, mennyi húst, halat, és miféle növényeket fogyasztott.
Az elmúlt években egyre inkább gyűlni kezdtek azok a bizonyítékok, a világ különböző tájairól, amelyekből úgy tűnik, az igazi paleo diétában jóval kevesebb volt a hús, mint a modern divatváltozatában. Erre a következtetésre jutottak lipcsei kutatók is francia és marokkói kollégáikkal közös kutatásuk során.
A kutatók 15 ezer évvel ezelőtt Észak-Afrikában élt, vadászó-gyűjtögető emberek étrendjét vizsgálták. A szakértők a fogakban lévő cink és stroncium izotópjai, valamint a kollagénben lévő szén, nitrogén és kén elemzését végezték el, illetve az embereken túl az állati maradványokban talált aminosavakat is felmérték.
Ezek a marokkói Taforalt-barlangban előkerült maradványok sok ezer évvel megelőzték a mezőgazdálkodást, ám ennek ellenére is jelentős részben (a Mediterráneumban elterjedt) növények fogyasztására utaltak. A maradványok közelében makk, fenyőmandula és vad hüvelyesek terméseit azonosították a növénytani maradványokkal foglalkozó régészek, ezek szintén azt erősítik, amit az izotópokból kiolvastak a kutatók.
Még meglepőbb eredmény az, hogy az ekkor élt emberek a növényeket a kisgyerekek elválasztása során is alkalmazták, hasonlóan ahhoz, ahogy ma is fokozatosan szoktatják át a babákat az anyatejről a normál étrendre. Korábban úgy vélték, ez a gyakorlat csak a mezőgazdálkodással együtt alakult ki. A felnőttek esetében az étrend döntő részben növényi volt, amelyet kisebb részben állati eredetűvel egészítettek ki.
A kutatás az első volt, amelynek során a fogzománc cinkizotópjait is vizsgálták étrendi kérdésekben észak-afrikai emberek esetében. Ez újabb eszközt jelent, amellyel vizsgálhatják elődeink táplálkozását a szakemberek.
Észak-Afrika kulcsfontosságú terület az emberi evolúcióban és a modern ember elterjedése szempontjából, ezért a kutatók szeretnének e régió további lelőhelyeinek maradványain is hasonló méréseket végezni majd.