A ruhatetveknek is lehetett szerepük a pestis terjedésében

A pestis a középkori járványok során Európa lakosságának jelentős részét pusztította el. A baktériumát, a Yersinia pestist a vadonban a rágcsálók bolhái terjesztik, és időnként e fertőzést hordozó bolhák azután az emberből vért szívva átadják a baktériumot.

Régen felmerült már, hogy esetleg más vérszívók képesek lehettek-e erre. Ehhez arra is szükség van, hogy a kórokozó a vérszívó szervezetében békés környezetre leljen, és életképes maradjon benne. Azonban a rovarok immunrendszere is védekezik a bejutó baktériumok ellen, persze eltérő hatékonysággal.

Egy újonnan, a PLOS Biology folyóiratban közzé tett kutatásban arra jutottak, hogy egyes ruhatetvek képesek lehettek erre, annak köszönhetően, hogy az emésztőrendszerükben lévő úgynevezett Pawlowsky-mirigyekben képes a baktérium tartósan megtelepedni. Mivel a ruhatetű kizárólag az ember parazitája (ahogy fajtársa és alakváltozata, a hajas fejbőrre szakosodott fejtetű is), ezért csak emberek közt kórokozó-átadásban lehetett szerepe.

A Rocky Mountain Kutatóintézetben azt vizsgálták meg, hogy azok a bolhafajok, amelyek kimondottan az emberre szakosodtak, alkalmasak voltak-e a pestis terjesztésére – arra jutottak, hogy nem igazán. Ezt követően a kutatók figyelme a ruhatetvekre terelődött, és letesztelték, hogy mire képesek. (Róluk érdemes tudni, hogy egy nagyságrenddel nagyobb mennyiségű vért szívnak, mint a bolha – a fejtetvek viszont ismét csak kevéske vért szívnak, így ők se igazán alkalmasak a kórokozók közvetítésére.)

Ehhez laboratóriumban speciális mesterséges bőrt és pestissel fertőzött vért kínáltak fel nekik. Ez a „bőr” egy olyan hártya, amit képesek átszúrni a vérszívók, illetve elérni az alatta elhelyezett, nekik szánt vért, így kontrollált kísérletekkel vizsgálhatók a vérszívók anélkül, hogy embereket kellene kitenni a szúrásnak, vérszívásnak.

A tetveket a fertőzött vér szívását követően megvizsgálták, és kiderült, hogy az állatok egy részében a nyálmirigyük részét képező Pawlowsky-mirigyben képes volt a pestisbaktérium megtelepedni, majd ezek az állatok nagyobb mennyiségben ürítették is a baktériumot. E mirigyek a tetvek szájába ürítik azt a speciális (ez esetben baktériummal teli) nyálkát, amellyel azután a vérszíváskor a szájukon át átadhatnak az áldozatuknak.

A ruhatetvek nagyobb mennyiségű vért szívva jó eséllyel tudtak akkora adag baktériumot magukba szippantani, ami már elegendő lehetett a fertőzés átadásához, akár azzal is, ha a tetvet valaki vakarózáskor agyonnyomta.

Ezzel ugyan a ruhatetvek nem léptek elő főszereplő terjesztőkké, ám juthatott nekik is legalább egy epizódszerep a fekete halál terjesztésében. A kutatás jelentősége abban is rejlik, hogy feltárult, miféle baktériumtípusok esetében lehet még hasonló szerepük a ruhatetveknek.