Ősi, tojásrakó emlősök maradványaira bukkantak

Ausztrália nemcsak a jelenben, de a múltban is különös állatvilág otthona volt, erről különös kövületek is árulkodnak. Ez utóbbiakat képviselik azok a fosszíliák, amelyek a környezeti hatásoknak köszönhetően opállá váltak.

Ez pusztán annak köszönhető, hogy a betemetett maradványokat vagy azok üres helyét szilíciumban gazdag folyadékok járták át, és ott az opál (ami gyakorlatilag egy vizet tartalmazó szilícium-dioxid ásvány), kirakódik. Ez történt Ausztráliában, ahol a Lightning Ridge opállelőhelyén rengeteg fantasztikus kövület is előkerült már, mind-mind opalizált formában.

Az Australian Museum számolt be arról a felfedezésről, amelyben ezek az opállá vált kövületek a főszereplők: a mai hangyászsün kréta időszaki rokonainak állkapcsait tárták fel.

Ausztrália ma az erszényesek otthona, azonban e kövületek felfedezéséből arra következtethetünk, hogy korábban a tojásrakó emlősök sokféleségének tárháza lehetett

– mondta Tim Flannery professzor, a kutatás vezetője. „Olyasmi ez, mintha egy ismeretlen civilizációra bukkantunk volna.”

A kutatók most három, eddig nem ismert típusú tojásrakó emlős maradványait azonosították, amelyekben sem a mai, sem a korábban élt tojásrakó emlősökben nem látott módon keverednek egyes tulajdonságok. Az egyik legmeglepőbb állat az Opalios splendens, amely a legősibb ismert tojásrakók bizonyos tulajdonságait is megtartotta, ám emellett már megmutatkoznak benne a ma élő hangyászsünök és kacsacsőrű emlősök jegyeinek előfutárai is.

„Az Opalios splendens az evolúciós családfa azon részén található, amely közvetlenül megelőzi a mai tojásrakó emlősök közös ősét. A teljes testfelépítése inkább a kacsacsőrű emlőséhez állhatott közel, az állkapcsa és orra viszont a hangyászsünére emlékeztethetett – hívhatnánk akár hangyászcsőrűnek is” – magyarázta Kris Helgen professzor, a múzeum tudományos kutatóintézetének igazgatója.

Tim Flannery az egyik állkapocskövület képével

Forrás: Australian Museum

A legősibb tojásrakó emlős története 130 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, neki még állkapcsonként 5-5 őrlőfoga volt (vagyis összesen 20), majd a Lightning Ridge területén talált 100 millió évesek közül néhánynak már csak 3-3. A ma élő tojásrakó emlősöknek gyakorlatilag már egyáltalán nincs foguk.

A felnőtt kacsacsőrű emlősnek nincsenek fogai, a kicsinyeknek vannak ideiglenesen kezdetleges őrlői. A kutatók szerint a fogatlanná válást az okozhatta, hogy mintegy 2 millió éve megjelent a sárgahasú úszópatkány nevet viselő rágcsáló, amely a vidrához hasonló életmódú és kagylókat, halakat fogyaszt. Az úszópatkánnyal való vetélkedés hatására a kacsacsőrű valószínűleg más étrendre térhetett át, és ez okozhatta a fogai végleges elvesztését.

A Lightning Ridge területén egykor hatféle, sokban különböző tojásrakó emlős élt együtt, mindegyik magában hordozta egy-egy evolúciós ág lehetőségét. Ezek mindegyike igen távoli őse a mai, maréknyi tojásrakó emlősnek. Az eddigi szegényes kövületanyagot, illetve az azokból ismert fajokat 20 százalékkal bővítette a felfedezett három faj.

„Minden jelentős tojásrakó emlős kövület beilleszthető abba a máig tartó evolúciós sorozatba, amelynek első képviselője a cickányszerű, 130 millió éve élt antarktiszi Teinolophos volt” – mondta Dr Matthew McCurry, a múzeum paleontológiai gyűjteményének vezetője.

A kövületekre Elizabeth Smith és lánya, Clytie bukkantak rá, ők a Lightning Ridge-ben lévő Ausztrál Opálközopont munkatársai, akik évtizedeket töltöttek el az opálok kutatásával. „Ezek a maradványok igen nagy jelentőségűek. Olyan világot mutatnak be, ami jóval azelőtt létezett, hogy Ausztrália az erszényesek birodalmává vált volna, ez az idő a szőrös tojásrakók korszaka volt.” Smith hozzátette, úgy tűnik, a Lightning Ridge területén 100 millió évvel ezelőtt több tojásrakó emlős élt, mint bármikor a múltban, vagy a jelenben bárhol másutt.