Nem az élelemkeresés miatt nő az agy

A főemlősök agya nagy, ám máig vitáznak a szakemberek azon, hogy minek köszönhetően vált naggyá. Az egyik elképzelés az, hogy az élelemkereséshez volt rá szükség, különösen a gyümölcsfogyasztás vált gyanússá e téren, és emiatt fejlődött egyre nagyobbra. Az elmélet szerint speciális képességek kellenek ahhoz, hogy az éppen érő gyümölcsöt adó fákat megtalálják, azután pedig emlékezzenek rá, hogy melyik fa mikor hoz gyümölcsöt.

Egy új kutatásban, amelyről a Max Planck Intézet számolt be, kihúzták a talaj ezen elmélet alól, úgy tűnik, az okosabbnak született élelemkereső nem hatékonyabb e tekintetben. A kutatás során Panama esőerdejében végeztek felmérés, drónokkal, jeladós nyakörvekkel és nagy felbontású viselkedés-elemzéssel tesztelték 4 gyümölcsfogyasztó emlős képességeit. Arra jutottak, hogy a nagyobb agyú főemlős nem volt hatékonyabb az élelemkeresés során, mint a kisebb agyú emlősök.

Mivel a természetben az állatok nagy távolságokat járnak be élelemkeresés során, ezt nem igazán lehet laborkörülmények között jól utánozni és vizsgálni. Emiatt most a Barro Colorado szigetén élő állatokat vizsgálták meg, természetes élőhelyükön.

Az állatok minden évben 3 hónapon át szinte kizárólag a Dipteryx oleifera nevű fa gyümölcsét ették – ekkor volt e fának a termésérési szezonja. A szigeten minden e fajba tartozó fa pontos helyét ismerték már (a sziget évtizedek óta amolyan természetes laboratórium).

A mosómedvék rokonságába tartozó kisebb agyú farksodrók (Potos flavus) és fehérorrú koatik (Nasua narica), valamint a főelmős, nagyobb agyú pókmajmok és csuklyásmajmok csoportjait vizsgálták. Ezek az állatok természetes módon egy helyen élnek egyébként, és mivel ugyanannak a fának a gyümölcsét eszik, ugyanazokkal az élelemkeresési kihívásokkal is szembesülnek. Ez teszi lehetővé, hogy egymáshoz viszonyítsák őket aszerint, hogy mennyire hatékonyan képesek megkeresni e fákat.

A GPS-adatok alapján térképre vetítették az állatok mozgását, és ebből ki lehetett számítani, mennyire voltak hatékonyak az élelmet adó fák megtalálásában, és mennyi időt töltöttek élelemkereséssel.

Ha a gyümölcs-agy elmélet igaz, akkor a majmok rövidebb úton, hatékonyabban jutottak volna el a fákig – azonban a felmérés mást mutatott. „Nem találtuk semmi jelét annak, hogy az okosabb állatok okosabb döntések révén kerestek volna élelmet” – magyarázta Meg Crofoot, a kutatás egyik vezetője. „Ha a nagyobb agytól intelligensebbé is válnak az állatok, ezt az előnyt nem arra használják, hogy ebben a trópusi esőerdőben hatékonyabb utakon jussanak el a gyümölcsöt adó fákhoz.”

A kutatók szerint azzal, hogy nem a gyümölcskeresés miatt vált nagyobbá egyes állatok agya, az okokat kereső kutatások más fontos szerepeket vizsgálhatnának meg. Számos más tulajdonsághoz, például memóriához, és ezáltal jobb tervezési készségekhez jutottak ennek köszönhetően, de akár az eszközhasználat, akár a csoportos életmód is kapcsolódhatnak ehhez.

„A kutatásunk ugyan nem volt képes meghatározni, minek köszönhetően nőtt nagyobbra az állatok agya. Azonban a lehető legkisebb beavatkozással járó módszerek révén gyakorlatban tesztelhettünk egy, a vadállatok evolúcióját, viselkedését és kognitív képességeit összekapcsoló nagy elméletet” – tette hozzá Crofoot.