Az ember is hozzájárult a gyapjas orrszarvú kihalásához

Az Adelaide-i Egyetem számolt be arról a nemzetközi kutatásról, amelyben a gyapjas orrszarvú kihalásának körülményeit modellezték, őslénytani és genetikai adatok segítségével. A kutatók 52 ezer évvel ezelőtti időponttól kezdődően mérték fel az állat eurázsiai populációját.

„Ebből kiderült, hogy 30 ezer évvel ezelőtt az egyre alacsonyabb hőmérsékletek és a mérsékelt, de folyamatos emberi vadászat arra késztették a gyapjas orrszarvút, hogy egyre délebbre húzódjon. Ott aztán csapdába esett az egyre inkább feldarabolódó és egyre romló élőhelyfoltokon az utolsó jégkorszak végén” – magyarázta Damien Fordham, a kutatás vezetője.

Azután, amint a hőmérsékletek emelkedni kezdtek, a gyapjas orrszarvú innen már nem tudta meghódítani azokat a fontos, újonnan létrejött élőhelyeket Eurázsia északi részén, amelyek biztosíthatták volna a túlélését.

A jégkorban még 61 olyan nagy testű, szárazföldi növényevő állat volt, amelynek tömege meghaladta az egy tonnát, ma csupán 8 ilyen faj van, ezekből 5 orrszarvú.

A jégkori megafauna része volt a gyapjas orrszarvú, amelynek vastag bőre és a hideg ellen védelmet nyújtó sűrű, hosszú szőre volt. Egészen a 10 ezer évvel ezelőtti kihalásáig a mamutsztyeppék vándora volt. Korábban úgy vélték, hogy az embernek, annak ellenére, hogy sok ezer éven át együtt élt az állatfajjal, nem volt köze annak kipusztulásához.

Most azonban minden eddiginél részletesebb demográfiai adatokat tudtak kinyerni a kutatók a modellszámításokkal. Ez tette lehetővé, hogy részletesebb képet kapjanak a gyapjas orrszarvú és az ember kapcsolatáról, és arról, hogy ez miként változott az idők során, és miféle következményei voltak. E kapcsolat egyik része volt a kis léptékű, de folyamatos vadászat nyomása – valószínű, hogy a húsáért vadászhatták elődeink az állatfaj egyedeit.

Az ember sok helyen ma is ugyanilyen nyomást gyakorol az élővilágra, fragmentált és távolról sem ideális élőhelyekre kényszerítette az állatokat, mind a vadászat, mind a tájátalakítás révén. „A kutatásunk megmutatta, hogy a klímaváltozás és az embert tevékenység együttesen elvezethetnek megafauna kihalásához” – tette hozzá David Nogues-Bravo professzor, a kutatás résztvevője.

„E tudásunk alapvető fontosságú lehet ahhoz, hogy a mai afrikai és ázsiai orrszarvúk megóvására megfelelő stratégiát dolgozzunk ki. A korábbi kihalások leckeként szolgálhatnak a bolygónk jelenkori állatvilága megőrzéséhez.”