Nemzetközi díjat nyert Dr. Kolláth Zoltán filmje
Dr. Kolláth Zoltán alkotása, amely az éjszakai égbolt színeit mutatja be, a legjobb rövidfilm díját nyerte el a Fulldome Festival Brno filmfesztiválon.
A június 4. és 6. között megrendezett 9. Fulldome Festival Brno filmfesztiválra a kijutás már önmagában komoly szakmai elismerést jelentett, ahogyan erről Dr. Kolláth Zoltán a film készítéséről szóló interjúban a National Geographicnak nyilatkozott. A cikk, amelyben az alkotás előzetese is megtekinthető, itt érhető el.
A döntően professzionális stúdiók alkotta mezőnyben, a jelentős humán és financiális forrásokat nélkülöző projekt sikere szembetűnő példája a művészi és tudományos elhivatottságnak.
A fesztivál legjobb rövidfilmjét a szakmai zsűri az alábbi szavakkal kommentálta:
„Sokféle filmet láttunk a fesztiválon, néhányat nagy, tapasztalt produkciós irodáktól, néhányat pedig kisebb csapatoktól. Az éjszakai égbolt színe című alkotás talán nem rendelkezik olyan összetett produkcióval és kifinomultsággal, mint néhány más film, amit láttunk, de nagyon eredeti koncepcióval rendelkezett, és arra késztetett minket, hogy új módon gondolkodjunk az égboltról.
A film hatásosan lerombolja azt a tévhitet, hogy az éjszakai égbolt sötétkék vagy színtelen, azáltal, hogy a legújabb kutatások eredményeit ismerteti, és feltárja az éjszakai színek néhány meglepő forrását. A film jól mutatja, hogyan lehet a tudományos kutatást planetáriumokban közvetíteni, és úgy gondoltuk, hogy a körkörös átmenetek szépen szemléltetik az égbolt különböző színeit.”
Dr. Kolláth Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem TTK Fizika Tanszék és a Környezeti Fényviszonyok Kutatócsoport vezetője az elismeréshez kapcsolódó személyes élményeit az alábbiakban foglalta össze számunkra:
„Bő másfél évtizeddel ezelőtt – a Zselici Csillagoségbolt-park tervezésekor – kezdtem fényképezőgéppel mérni az égbolt minőségét. A rendszer és a módszerek évről-évre fejlődtek, ebből született az a tudományos eredmény, ami a film alapjául is szolgált. Nagy öröm számomra, hogy az alkotásom komoly versenytársakkal szemben is elnyerte a zsűri tetszését. Köszönöm mindazoknak, akik a tudományos munkában hosszabb-rövidebb ideig társaim voltak.”