Újabb bizonyíték: a Húsvét-sziget lakói nem tették tönkre a lakhelyüket

Rapa Nui lakói nagyjából ezer éve érkeztek, a maroknyi polinéz hajós utódai népesítették be a távoli vulkáni szigetet. A sziget hírnevét adó kőszobrok, a moaik elkészítésekor nagy számú népesség élhetett a szigeten, ám mire az európaiak 1722-ben a szigetet „felfedezték”, már egy összeomlott civilizációt találtak csak a kopár szárazulaton.

Az uralkodó elképzelés az, hogy a szigetlakók szó szerint maguk alatt vágták a fát, amikor kiirtották a sziget összes fáját s felfalták az ott fészkelő tengeri madarakat is.

Évtizedek óta az ember okozta ökológiai katasztrófa szimbóluma lett Rapa Nui.

Azonban egyre gyűlni kezdtek az ellenérvek is: mégsem az ember volt a ludas a sziget egyre inkább lakhatatlanná válásában. Egy újonnan, a Science Advances folyóiratban közzé tett kutatási eredményben arról számoltak be a Columbia Egyetem kutatói, hogy sosem került a túlduzzadó lakosság valamiféle önmegsemmisítő spirálba. Ehelyett igencsak ügyesen igyekeztek a kemény körülményeknek ellenálló módszerekkel gazdálkodni, és évszázadokon át stabil népességet tartottak fenn.

A kutatók olyan „kőkertnek” nevezett területeket vizsgáltak, amelyek a kis léptékű, a helyi zord viszonyok közt leleményesen fenntartható mezőgazdálkodásról tanúskodnak. A kőkertek olyan speciális kertek voltak, amelyekben a ma nálunk is oly divatos élelmiszerré vált édesburgonyát termelték.

Ez a termény a polinéz mezőgazdálkodás alapját képező növény volt az utóbbi évezredben. A kutatók most arra jutottak, hogy a sziget kőkertjeiben termelt növényekkel a pár ezer főből álló lakosságot biztonsággal elláthatták.

„Ez azt jelenti, hogy a lakosság sosem volt akkora, mint a korábbi becslések alapján gondoltuk” – magyarázta Dylan Davis, a kutatás vezetője. „A tanulság az, hogy az összeomlás-elmélettel gyökeresen ellentétes dolgok zajlottak. Az emberek igencsak ellenállóvá váltak a korlátozott erőforrások közepette úgy, hogy a környezet átalakításával javítottak az esélyeiken.”

A Húsvét-sziget más polinéz szigetekhez hasonlóan vulkáni eredetű, ám itt nem találhatunk a Hawaii vagy Tahiti buja erdőségeihez vagy tápanyagdús talajához hasonlót. A sziget ugyan éghajlatilag szubtrópusi lenne, ám jóval kevesebb itt a csapadék, mint az említett helyeken.

A sziget partjainál sincs sekély, könnyen halászható, gazdag élővilágú lagúna vagy zátonyvilág, hanem igen meredeken mélyül a víz, így ez további kihívást jelent. Az már csak „hab a tortán”, hogy édesvíz se sok található itt.

A megoldást a kőkertészet jelentette. Ennek során a talajfelszínre mulcsszerűen helyezték el a néhány centis kavicsokat, befedve a talajt. Ez egyrészt megakadályozta, hogy a szárító hatású szelek túlzottan kiszívják a vizet a talajból, másrészt örvénylő légáramlatokat hoztak létre.

A légörvények csökkentették a felszín közeli hőmérsékletet a nap legforróbb időszakában, éjszaka azonban növelték. A kisebb, kézzel feltört kőzetdarabkák segítségével apránként a talajba kerülő ásványi anyagok mennyiségét is növelni tudták. Egyes szigetlakók ma is használják ezeket a kőkerteket, ám igen alacsony a terméshozam, de ezeket a módszereket a világ számos más pontján is alkalmazták, pl. Új-Zélandon, a Kanári-szigeteken, és még számos helyen.

A kutatók a helyszínen végeztek éveken át tartó felméréseket, amelyek segítségével kiderítették, mennyi is volt a szigeten a kőkertek nagysága. A korábbi kutatások a kertek méretével arányosították a lakosságot, és rengeteg különböző adat látott napvilágot, egészen szélsőséges értékekkel. Részint ez adta az alapját a népesség összeomlásáról kialakított nézeteknek is.

A helyi felmérések adatait új műholdas mérésekével is összeegyeztették, és ezekből megkeresték a környezetnél nedvesebb, illetve magasabb nitrogéntartalmú területeket – ezek egyértelműen a kertekre jellemzőek. Kiderült, hogy korábban számos természetes módon kővel borított területet is kertnek néztek, azonban a friss műholdas mérésekkel ezt most tisztázni tudták a szakemberek.

Kiszámították, hogy a sziget teljes területének mindössze fél százalékát foglalják el e kertek. Ha ezeken alapult a lakosság étrendje, akkor maximum 2000 embert lehetett eltartani. Azonban a régészeti leletek vizsgálatából tudjuk, hogy korábbi évszázadokban a lakosok több tengeri eredetű élelmet fogyasztottak, így ennél valószínűleg többen élhettek itt. Az európaiak érkezésekor itt talált 3000 fős lakosság megfelelt ennek a becslésnek.

A kutatók szerint iszonyatosan kemény munkával tudták csak fenntartani magukat az itt élő őslakosok, azonban az alkalmazkodás ékes példáit mutatták. Bár az emberek fejében még mindig az ember okozta ökológia katasztrófa elképzelése él, ideje volna ezt elfelejteni.