A neandervölgyiek jó lelkűek voltak

Elődeink egészségügyi problémái bepillantást engednek az olyan viselkedésbe, szokásokba, amelyeket egyébként a csontok alapján önmagában nem ismerhettünk volna meg. Ilyenek lehetnek a gyógyult súlyos sérülések, amelyek a gondoskodásról vallanak, vagy épp az olyan születési rendellenességek, mint a Down-szindróma.

Nemrégiben a Science Advances folyóiratban mutatták be az eddigi első Down-szindrómás neandervölgyi kisgyerek esetét. Ez a felfedezés arról vall, hogy a neandervölgyiek önfeláldozó módon óvták és ápolták közösségük védtelen tagját, számolt be a Binghamton Egyetem. 

A Cova Negra barlangban feltárt, Tina nevet kapott kislány minimum 6 évet élhetett. A barlang jól ismert neandervölgyi lelőhely, ahol a kis csoportokban élő emberelődök rövidebb ideig tartózkodtak, és többször visszatértek. A kutatók mikro-CT vizsgálattal elemezték a csontmaradványokat, amelyek közt a kislány koponyacsontjának (nyitóképünk), és ebben a belső fülének csontjai is szerepeltek.

A vizsgálatok alapján 3D rekonstrukció készült a csontokról, amelyekből kiderült, hogy a kislány Down-szindrómás volt, a belső fül csontján tapasztalható jellegzetesség alapján. Ez a csontrendellenesség a kislány hallását rendkívül rosszá tette, valamint súlyos szédüléssel, egyensúlyvesztéssel járt, így a gyermek állandó gondoskodásra szorult.

Az, hogy 6 éves koráig élhetett, azt jelzi, hatalmas erőfeszítéseket tett a csoportja azért, hogy életben maradhasson.

Azt évtizedek óta tudták a kutatók, hogy a sérültekről gondoskodtak a neandervölgyiek, azonban mindeddig csak felnőttek ápolásáról volt tudomásuk. Ez az első eset, hogy egy kisgyerek esetében lehet ezt bizonyítani.

A csoportjának tagjai minden bizonnyal sokat segítettek a kislány édesanyjának, aki egymagában képtelen lett volna ellátni magát és a kislányt is. A Down-szindróma hatására lelassul a csontok növekedése is, ezért nehéz megmondani, voltaképp hány éves is lehetett a kislány, a 6 év egy abszolút minimum életkor, de könnyen lehet, hogy ennél idősebb volt, amikor elhunyt.

Ezzel már eleve sokkal többet élhetett, mint a történelem előtti időkben született Down-szindrómás kisgyerekek. Még 1929-ben is csak 9 év volt a várható élettartama egy Down-szindrómás kisgyereknek – ma a fejlett országokban meghaladja a 60 évet.

A felfedezés azt erősíti, hogy a neandervölgyiek hozzánk hasonlóan szoros társas kötelékeket építettek ki, és segítették egymást. E tulajdonságok valószínűleg már a közös őseinkben is jelen lehettek.