Különös edzésmódot találtak ki futók számára

Az atlétákat egy plexi pajzs fogja körbe, amelynek hatására csökken a légellenállásuk, és így gyorsabban tudnak futni.

A Zürichi Műszaki Egyetem kutatói által fejlesztett légpajzs két részből áll. Egy gokart vontatja, amelynek vezetője mindössze kormányoz, maga a pajzs kerekeken gurul utána. A sebességet a légpajzsban felszerelt szenzorok alapján automata állítja be, a futó sebességéhez igazítva.
A pajzs gyakorlatilag megóvja a futókat a légjárástól, széltől. Ez olyan elven működik, mint a versemyautók légellenállás-csökkentő rendszere (DRS). A pajzs belsejében elhelyezett lidar méri fel, hogy pontosan hol is jár az atléta, majd ehhez igazítja a gokart sebességét.
A szerkezet segítségével a futó olyan sebességen képes edzeni, mint amilyennel egy felfokozott adrenalinszinttel járó versenyen fut. A sportolók szerint mindent ki tudnak így hozni magukból, és ráadásul szórakoztató is a légpajzsban futni.
Az eszközt műszaki szakemberek és sportszakemberek, sportolók közös csapatban fejlesztették ki, és abban bíznak, hogy az így edző sportolók egyre jobb teljesítményt tudnak majd elérni a versenyeken.