Új részletek derültek ki elődeink vándorlásairól

Ausztrália és Új-Guinea eléréséhez Délkelet-Ázsián át vezetett az út a jégkori emberek számára. Ekkor a jóval alacsonyabb tengerszint miatt nagyobb szárazulatok voltak ott, ahol csak szigeteket, szigetcsoportokat láthatunk a térképen.

Azonban fajunk vándorlásai elképesztő teljesítményt jelentenek, és igen izgalmas kérdés, hogy pontosan merrefelé is vitt az útjuk. Annyi bizonyos, hogy mind gyalogos, mind vízi szakaszai voltak ezeknek az utaknak.

Két lehetséges útvonal is lehetett: az egyik az északabbi, Celebesz szigete felé vezető, a másik a délebbi, Timor és a Tanimbar-szigetek felé vezető. Ez utóbbi útvonalon bukkantak rá 42 ezer éves emberi nyomokra, a Tanimbaron lévő sziklamenedék, Elivavan helyszínén ausztrál és indonéz kutatók, és a Quaternary Science Reviews folyóiratban számoltak be róla. Bár a leletek igen fontosak, és az egyik legkorábbi helyszín lett így e sziklamenedék a déli útvonalon, azért még így is rengeteg kérdés akad.

A helyszín maga egy kb. 8 méter magas, kiugró mészkőszirt alatti, félig-meddig takarásban lévő, 2-4 méter szélességű védett hely a Fordata nevű 15 kilométer hosszú szigeten. A jelenlegi tengerparttól 280 méterre található (a jégkorban még kissé távolabb volt), és ezen a jórészt erdős kis szigeten bőven van édesvíz is.

A szomszédos Larat szigetén rengeteg tengeri élelemforrás található, így könnyen érthető, hogy az emberek számára vonzó helyszín volt a terület. A kormeghatározáshoz a feltárás során előkerült tengeri csiga maradványokat használták fel

Az viszont biztosnak tűnik ez alapján, hogy az ide eljutott emberek rendelkeztek olyan tengeri hajózási ismeretekkel, amelyek lehetővé tették a kockázatos, és nem egyszer 100 kilométert meghaladó vízi utakat.

A kutatók az egyes rétegekben különböző korú edénytöredékeket, csontokat, kőeszközöket, növényi maradványokat, különféle tengeri állatok vázait-maradványait is megtalálták, ez pedig azt is jelzi, hogy a korabeli emberek jócskán éltek is a tenger adta lehetőségekkel. Emellett azonban a szigeten szárazföldi élelemforrásokat is találhattak az emberek.

Különleges leletet jelentenek a kengurucsontok. A kenguru sosem élt e területen, és ez a kutatók szerint arra is utalhat, hogy már a délebbre fekvő Ausztráliából az ember hozhatta magával a Tanimbar-szigetekre. Előfordulhat persze az is, hogy valami más, természetes módon jutottak át az állatok.

Olyan kovakő eszközöket is feltártak, amelyeket biztosan nem a közelben talált kövekből készítettek, mivel a legközelebbi kovakő lelőhely több mint 60 kilométerre van. A helyszínt viszont a sűrű dzsungel miatt sokkal könnyebb lehetett vízen megközelíteni. Ugyanilyen kovakő pengéket egyébként Kelet-Timoron is találtak 44 ezer éves rétegekben.

A kutatók szerint feltehetőleg szigetről-szigetre haladva, fokozatosan és több lépcsőben hódították meg az Ausztráliától északra fekvő régiót, miközben a partokon élő vagy haladó emberek számára a tenger élelemforrást is jelentett.