Az első mezőgazdálkodók még növelték a biológiai sokféleséget

Jelenleg bolygónk szárazföldjeinek felén vagy mezőgazdálkodunk, vagy lakunk-utazunk, ez a fajok ritkulásához, kihalásához vezet, holott az emberiség csak egy egészséges ökoszisztémában tud hosszú távon fennmaradni. Az utóbbi 500 évben legalább 705 gerinces állat, és legalább 571 növényfaj kihalt, s ebben igen jelentős szerepe volt a mezőgazdálkodásnak is. Azonban nem 500 éve kezdett bele az ember a táj átalakításába – írta a The Conversation hasábjain a Yorki Egyetem két kutatója.

Elődeink legalább 400 ezer éve végeztek égetéseket a szavannán, a neandervölgyiek 125 ezer éve  beavatkoztak a táj felépítésébe, és nem kizárt, hogy az embernek volt köze a jégkori megafauna végzetéhez is.

Azután a legutolsó jégkorszak végén nemcsak a holocén vette kezdetét, hanem az ember és a természet kapcsolata is véglegesen átalakult. Elődeink, egymástól függetlenül, a világ számos pontján elkezdtek áttérni a mezőgazdálkodásra. Mindegy, hogy kínai rizsföldek, levantei búzamezők, vagy közép-amerikai kukorica- és töktermesztő kertek jelentek azonban meg, az ember egyre jobban átalakította a tájat maga körül.

Honnan tudunk minderről?

A legnagyobb segítségünkre a pollenszemcsék vannak ebben. A virágpor igen szívós anyag, évmilliókig képes fennmaradni fosszíliaként is, az a pár évezred meg se kottyan neki, amit most vizsgálunk. A tavak, lápok üledékei, amelyek évről évre rendszeresen új réteggel gazdagodtak, minden évben eltemették a környezetük növénytakarójának pollenjeit is, ezzel később kiolvasható növénytani leltárt  készítettek a modern kor kutatói számára.

A pollenszemcsékből ma már tudjuk, hogy kb. 9 ezer éve, az emberi tájátalakítás kezdetén Európában a növényi közösségek sokszínűbbé váltak. Dél-Amerikában és Afrikában más volt a helyzet, ott az ember tájhasználatával csökkent a növényi biodiverzitás – amikor pedig az ember tevékenysége csökkent, nőtt a növények sokfélesége. Az azonban mindenütt egyértelmű volt, az az ember a tájátalakításban meghatározó tényezővé vált.

A vándorlásainkról is mesél a pollen

A jégkor után a kiolvadó Európa gyorsan beerdősült (kontinensünket az eljegesedések előtt és az interglaciálisokban is a sűrű erdők jellemezték). A holocénban két vándorlási hullámot is kiolvashatunk  a pollenekből: az első 9000 éve a termékeny félhold felől érkező mezőgazdálkodó csoportok megjelenése volt, a másik 5000 éve a Jamnaja-kultúra lovas nomád pásztorjainak megjelenése.

Mindkét esetben kivágtak némi erdőt, megbolygatták a talajt, és ennek hatására számos pionír növény betelepült e helyekre. Ez azt eredményezte, hogy a korábban egybefüggő erdőség helyét egy változatos, eltérő növényzetű kisebb területekből álló régió kezdte felváltani.

Visszavadítás

Ma sokan azt vallják, hogy a biológiai sokféleség növelésére a járható út, ha az emberi hatásokat teljesen megszüntetjük, és hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. Azonban Európa legnagyobb biológiai sokféleségű területei közt vannak például azok az alpesi, hegyi rétek, ahol az ember mérsékelt legeltetést folytat.

Vannak tehát helyzetek, amikor az ember javítja a biodiverzitást. Hasznos volna tehát, ha a visszavadítási törekvéseinkben helyet kaphatna az átgondolt, mérsékelt emberi jelenlét ugyanakkor az esetekben, ahol a táj ezt lehetővé teszi.