Öt másodpercre van szükség a békésebb vitákhoz
A hétköznapi viták gyakran agresszív veszekedéssé fajulhatnak, azonban van olyan módszer, amellyel ez a stádium megelőzhető.
A skót St. Andrews Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a veszekedő párok, ha öt másodpercnyi szünetet tartanak vitatkozás közben, akkor a vita nem válik agresszívvé. A pszichológus szakemberek 81 pár segítségével végeztek kísérleteket, amelyek eredményét a Communications Psychology folyóiratban tették közzé.
Azzal, ha a vitát 5 másodpercre megszakítják, lecsökkentik a negatív érzéseket és ezzel az agressziót is.
Senki számára nem újdonság, és biztosan mindenki hallotta már a jó tanácsot, hogy érdemes magunkban tízig elszámolni, mielőtt válaszolunk egy provokatív kijelentésre, ezt most tudományosan is bizonyították a skót kutatók.
„Kézenfekvőnek tűnik a dolog, ám ez az első alkalom, hogy kísérletileg igazolhattuk azt, hogy csökkent az agresszió a beiktatott szüneteket követően. Az 5 másodpercnyi szünet a párok számára pontosan ugyanolyan hatásos volt, mintha 10-15 másodpercre függesztették volna fel a vitát. Ez pedig az jelzi, hogy még a legkisebb szünetek is segítenek elsimítani egy nézeteltérést” – magyarázta Annah McCurry, a vizsgálat vezetője.
A kutató szerint ezek a szünetek, amelyek hatékony „trükkök” a negatív érzelmek csökkentésére nemcsak olcsóbbak, mint párterápiára járni, hanem könnyen beiktathatók a mindennapos életbe is.
A kutatás során egy versenyszerű játék segítségét vették igénybe. A játék egyes meneteinek győztese egy saját maga által meghatározott hosszúságú és erősségű hanghatással büntette játékpartnerét, mintha csak a másik fülébe trombitálna.
A szakértők a párokat azok tudta nélkül két csoportba sorolták: egyik csoport azonnal trombitálhatott, míg a másik csak akkor, ha eltelt néhány másodperc. Minden pár 30 játékot játszott végig, a reakcióikat pedig 360 fokos kamerákkal rögzítették.
A kutatók azt vették észre, hogy a párok tagjai egymáséhoz hangolták a saját agresszivitásukat, azonban a beiktatott kis szünetek ezt a megtorlás-szerű agressziót megfékezték, gyengítették. A csapat szerint ezzel a módszerrel megelőzhető, hogy a kisebb viták súlyos veszekedésekké fajuljanak.
„A módszer nem alkalmas a családon belüli erőszak megfékezésére, hanem a hétköznapi vitáik elfajulását előzhetik meg így a párok” – tette hozzá McCurry. Egyébként a kísérletben részt vett párok nyilatkozata is megerősítette azt, amit a kutatók észrevettek.