Fogai voltak az ősi gyümölcsevő madárnak

Egy ősmaradvány vizsgálata során különféle tulajdonságokra következtethet az őslénykutató, gyakran a ma élő állatokkal összehasonlítva. Sok esetben azonban ezek a következtetések nem helyesek, de ha szerencsénk van, találunk olyan bizonyítékot, ami sziklaszilárddá tehet egy elméletet. Egy állat étrendjére utalhatnak anatómiai jegyek, ám az a biztos, ha a gyomortartalmával is megismerkedhetünk – ez azonban nagyon ritka dolog.

Nemrégiben a gyümölcsevés közvetlen bizonyítékát tárták fel amerikai és kínai kutatók, amikor a Longipteryx chaoyangensis nevű, ragadozónak hitt, 120 millió éve élt madár gyomrában magvakra bukkantak. A madárfaj a jégmadárhoz hasonló alkatú volt, és sokáig úgy hitték a szakemberek, hogy halakat, esetleg rovarokat fogyasztott. Az igen ősi madárfaj különlegessége, hogy csőre végén fogakra hasonlító képződményeket viselt.

„A Longipteryx az egyik kedvenc ősmadaram, mivel olyannyira furcsa” – mondta Jingmai O’Connor a Field Museum madarakra, repülő őshüllőkre szakosodott őslénykutatója, jól ismert tudománynépszerűsítő, a Current Biology folyóiratban publikált kutatás vezetője. Az eredményeket a Eurekalert ismertette. 

A fogzománc a szervezet legkeményebb, leginkább ellenálló szövete. A Longipteryx fogzománca 50 ezredmilliméter vastag, ez pontosan ugyanolyan vastag, mint a 2 tonnás alloszauruszé – azonban a Longipterix mindössze akkora volt, mint egy szajkó. Amikor ezt az ősi madarat 2000-ben felfedezték, a hosszúkás, jégmadáréra emlékeztető koponyája miatt úgy gondolták, a jégmadárhoz hasonlóan halászhatott.

Azonban számos szakember más véleményen volt. Ismert, hogy a Yanornis nevű ősmadár valóban halat fogyasztott, mivel esetében találtak olyan példányt, amelynek gyomortartalmában azonosítani lehetett a halmaradványokat. Emellett, a halfogyasztó madaraknak a csőrük teljes hossza fogazott volt, szemben a Longipteryx csőrével, amelynek csak a legvégén voltak fogak. „Egyszerűen nem állt össze a kép” – tette hozzá O’Connor.

Egészen ez idáig nem volt olyan Longipteryx ősmaradványunk, amelynek a gyomortartalma is fennmaradt volna. A kutató egy kínai múzeumban tett látogatása során két olyan példányt talált, amelyeknél viszont felismerhető volt, hogy nem éhgyomorra érte őket a halál.

Ezt követően paleobotanikus kollégájával konzultált, és arra jutottak, a madár gyomrában lévő magvak növényi eredetűek. A magokon gyümölcshús-szerű képződmény lehetett, de nyitvatermők termései voltak ezek, így igazából nem lehet gyümölcsnek nevezni, mivel az a zárvatermők termése.

Annak ellenére, hogy e madár a híres Jehol-bióta sok ezer kövületének egyike, még eddig nem találtak másikat fennmaradt gyomortartalommal. „Mindig fura volt, hogy nem tudtuk, mivel táplálkoztak, azonban egy súlyosabb őslénytani problémára is felhívja a figyelmet a kutatás: egy ősállat fizikai jellegzetességei nem mindig adnak teljes képet arról, hogy mit evett és miként élt” – magyarázta O’Connor.

Mivel a madár mérsékelt égövi környezetben élt, valószínűleg nem tudta ezeket a gyümölcs jellegű terméseket enni egész évben, a kutatók úgy gondolják, vegyes étrendű lehetett, és rovarokat fogyaszthatott még. Természetesen felmerült, hogy ha nem halfogásra, akkor vajon mire használhatta hegyes csőrét és az őrülten erős fogait. A kutatók a ma élő madarakra vetettek pillantást a válaszért.

Úgy gondolják, fegyverként használhatták a csőrüket, ahogy a kolibrik is az egymással vívott küzdelmekben használják a hasonló jellegű, fogazott végű csőrüket. A kolibrik körében ez a típusú fegyverzet hét különböző alkalommal is kialakult, s ez tette lehetővé, hogy a korlátozott erőforrásokért megküzdjenek egymással. A Longipteryx esetében is lehetett ilyen oka a „fegyverkezésnek”, s emellett a szexuális szelekciónak is lehetett köze a csőr kialakulásához. O’Connor hozzátette, természeresen igen összetett a kép, sok tényezőt kell egy őslénykutatónak figyelembe vennie, amikor egy sok millió éve élt állat életmódjára kíváncsi.