165 millió éves ebihal árulkodik a békák evolúciójáról

Az argentin Maimonides Egyetem számolt be az argentin Santa Cruz tartományban, Estancia La Matilde középső jura időszaki lelőhelyén talált békákról. A 165 millió éve élt ebihalak 16 centisek voltak, a kövület (nyitóképünk) pedig rendkívüli állapotban maradt fenn, lágy szövetek nyomait is látni lehet rajta.

A modern békák közvetlen ősének tekintett békafaj a Notobatrachus degiustoi nevet viseli. A kövület nyelvcsontjának részletei pedig arra is igazolást adtak, hogy az állat az élelmét a vízből kiszippantva nyerte ki, ez a mai ebihalak esetében is ugyanígy zajlik.

„A fosszilis ebihalak nagyon ritkák, emiatt rejtély az, hogy miként alakult a békák egyedfejlődésének evolúciója” – mondta el Mariana Chuliver, a Nature-ben publikált kutatás vezetője. A friss felfedezés viszont azt mutatja, hogy a kétéltűek lárvakora, az ebihalak alakja nagyjából változatlan maradt az elmúlt 160 millió évben.

Az ebihal-béka átmenet rendkívüli átalakulásokkal jár, ezért is érdekes kérdés, hogy miként zajlott a múltban. Ahhoz, hogy megértsük, mind a kifejlett békák, mind az ebihalak kövületeit alaposan meg kell ismerni.

A CONICET  (az argentin nemzeti kutatási hálózat) munkatársai által feltárt kövület a világ eddigi legrégebbi békakövülete, mintegy 20 millió évvel korábbi az eddigi rekordernél. A kifejlett békákból jóval régebbi, 217-213 millió éves kövületek is rendelkezésre állnak. A Notobatrachus degiustoi kifejlett egyedeit már 1957-ben felfedezték ugyanezen a lelőhelyen, és azóta is igen fontos felfedezésnek minősül, mivel számos olyan ősi jegyet hordoznak ezek a békék, amilyeneket a ma élő leszármazottaikban már nem találhatunk meg.

Az újonnan felfedezett ebihal-kövületről egyértelmű volt, hogy e békafaj kicsinye volt egykor, ám esetében nem találtak a mai ebihalaktól eltérő jegyeket, vagyis a békák 165 millió éve is ugyanúgy töltötték gyerekkorukat, ahogy a maiak. Ez a változatlanság azt is jelzi, hogy igencsak sikeresnek nevezhető a kétéltűek két fázisra oszló élete. A 16 centis ebihal hatalmasnak számított, a mai ebihalak ennél jóval kisebbek, ám a kifejlett békák körében vannak hasonlóan nagyok.

A kőzetlapot, amelyben az ebihal volt, Matías Motta találta meg. A kutató eredetileg dinoszaurusz leleteket szeretett volna találni.

„A felfedezésre nem a hosszúra nyúlt munkaidőben került sor, hanem ebédszünetben, amikor csak úgy felvettem egy kőzetdarabot a földről az ott heverő sok ezer közül, majd megláttam, hogy csontok és lenyomatok vannak benne. Bár puszta szerencse volt, hogy pont ezt a kődarabot emeltem fel, és nem egy másikat, az már nem véletlen, hogy a kutatócsoportunk egyre nagyobb erőfeszítésekkel dolgozott ebben a kőfejtőben.”