Tűzzel érkezett az ember Tasmania területére

A jégkorszak egyes időszakai során alacsonyabb volt a tengerszint, ennek köszönhetően Tasmania területe 37-43 ezer éve Ausztrália kontinentális területével egybekapcsolódott, félsziget volt a mára szigetté lett régió. Az első emberi nyomok jó 40 évezreddel ezelőttiek, azonban nem könnyű feladat az Afrikából kivándorolt elődeink legtávolabbi útvonalának e végállomását megismerni. Egy újonnan, a Science Advances folyóiratban bemutatott kutatási eredményben arról számoltak be, hogy a tűz nyomai mutatnak az ember jelenlétére.

Ausztrália kontinentális részén sok évezredes nyomai vannak az őslakosok tűzhasználatának, annak, ahogy kordában tartották a növényzetet – e tudásnak és gyakorlatnak ma, az egyre gyakoribb óriási tűzvészek idején igen nagy hasznát lehet venni. Tasmania területéről ugyanakkor nem álltak rendelkezésre részletes adatok abból a korból, amikor az ember ott megjelent. Most Tasmania (őslakos nevén Lutruwita) egy kisebb szigetén, egy egykori tó üledékében találtak rá az első emberi nyomokra.

Az üledékrétegek évente halmozódtak egymásra, és tanúskodnak a korabeli klímáról és növényzetről. Bár a jégkorszakot leginkább csak egy nagyon hideg periódusként képzeljük el, ezen belül is voltak ingadozások, amikor az egyes térségekben az adott helyre jellemzően változott nemcsak a hőmérséklet, de a csapadék mennyisége, eloszlása is. Ez pedig jól követhető az üledékekben, az abba bezárt növényi maradványokban és más nyomokban.

A kutatók először az szerették volna megvizsgálni, hogy vajon a modern kori tüzek intenzívebbek-e a múltbélieknél, ezért emeltek ki mintákat a Clarke-sziget egykori tómedréből. A furatban jól látható rétegeket alkottak a különböző időszakokban lerakódott üledékek, és köztük néhány fekete faszénnel színezett réteget is találtak. Ezek a közelben lezajlott égetések nyomai.

A vizsgált, több mint 50 ezer évre visszanyúló, 4 méteres össz hosszúságú furatból álló üledékmintákban az emberre jellemző tűz nyoma először 41 600 éve jelent meg. Azt, hogy ez nem egy szárazabb időszak jele volt, a furatban lévő növénytakaró jeleiből lehet tudni – más fajok jellemzik a nedvesebb és a szárazabb időszakokat.

Noha voltak e térségben is szárazabb korok, ám ez még véletlenül sem tartozott ezek közé. Ez azt jelenti, hogy nem spontán tüzek nyoma jelentkezett a mintában, hanem az ember által elhozott tűzé, ezen időponttól fogva a tüzek nyoma több mint kétszerese lett a korábbiaknak.

Az első régészeti leletek (kőeszközök, állati csontok) 39 900 évvel ezelőttiek, ám úgy tűnik, már közel kétezer évvel korábban ideértek az első emberek. A rendszeres tüzek 41 600 évvel ezelőtt kezdődtek, s 40 ezer éve már a táj növényzetén is érezhető nyomai voltak az emberi jelenlétnek.

Az ember valószínűleg hasonló módszerekkel, a tűz segítségével tette saját maga számára élhetővé a tájat végig azon az úton, amely Ausztráliába vezetett. Az így átalakított erdők környezete azon fajoknak kedvezhetett, amelyek az ember táplálékát jelentették, legyen szó növényi vagy állati élelemről.

Egy másik helyszínen, a szigetet a kontinenssel összekötő Bass-szoros nyugati felén, ahol szárazabb klíma uralkodott, szintén kiemeltek egy üledékfuratot. Ebben is megjelent az ember a tüzei révén, azonban itt kevesebbet égettek, mint az erdősebb keleti területen.

A térségben akkor szűntek csak meg az őslakosok által rendszeresen végzett égetések, amikor az első európai telepesek megjelentek. Mára emiatt olyannyira sok könnyen lángra lobbanó aljnövényzet, bozót szaporodott el, hogy ez teszi különösen pusztítóvá a térségben egyébként mindig is rendszeres természetes tüzeket.