4×4 kaland: Évmilliók porában
Offroad üzemmódba kapcsolva indultunk visszafelé a földtörténetben, és egy bánya mélyén landoltunk.
OKÉ, LEMENNI LEMEGY, de bírja-e majd fölfelé? Felhagyott bányagödrökben aligha gondolkodtak a tervezők, tanakodott fejvakarva fotós-videós stábunk; viszont az is igaz, hogy nyüstölni hoztuk ide a Kodiaqot…Tanszékvezető egyetemi tanár tesztpilótánk, a mindig nyugodt, halk szavú paleontológus Ősi Attila viszont egyáltalán nem aggódott, hiszen negyedszázada járja már 4 × 4 hajtással a lelőhelyre vezető nyaktörő, hol sivatagosra szikkadó, hol dágványözönné alakuló meredélyt. Tegyünk egy próbát, menni fog, biccentett, és már ült is a volán mögé.
„Vadiúj terepjáró, kütyükkel, amilyeneket még életemben nem láttam, hát nem semmi érzést ad, és némi izgalmat is… Nagyon más, mint a mi ősterepjárónk, mert az harmincéves már, és merő por. De jó, hogy ebben a klímás autóban nem kell szívnunk a rettenetes port, pláne most, hogy a Bakonynak ezen a részén másfél hónapja nem esett!”
Akár számoltak a tervezői millió évekkel meg bányagödrökkel, akár nem, a Kodiaq könnyed nemtörődömséggel vette a terepakadályokat, olyannyira, hogy Ősi Attila már lefelé menet, a szemre vészesen dőlő kocsit terelgetve belevághatott az iharkúti dinók felfedezésének történetébe: „Barátommal, Torma Andrással fedeztük fel ezt a lelőhelyet huszonöt éve, még egyetemista korunkban. Eredetileg nem dinócsontokat, hanem olyan kőzetrétegeket – a földtörténeti középidőből való, szárazföldi körülmények között képződött rétegeket – kerestünk, amelyekben előfordulhatnak dinoszaurusz-maradványok. Így vetődtünk el ebbe a bauxitbányába, és az egyik, éppen bontott rétegben párórányi vizsgálódás után ragadozó dinoszauruszok 85 millió éves fogaira, krokodilok, teknősök, repülő hüllők csontmaradványaira bukkantunk. Ma pedig már tudjuk: a Nopcsa Ferenc báró által felfedezett erdélyi lelőhely mellett az iharkúti bánya az egyik leggazdagabb dinoszaurusz-lelőhely Közép-Európában.”
Ugyan, kérem, mi volt itt a probléma?! – olvastuk le Attila arcáról odalent, miközben ő már szállt is ki nagy lendülettel a Kodiaqból, a csapat nagyon várta. Az éppen föltárt terület fölé kerültek az árnyékolóponyvák, indult a délutáni etap. Ásatásvezető pilótánk már geológuskalapáccsal a kezében, hétrét görnyedve mutatott körbe a tájon: „Folyó volt itt 85 millió éve, legalább Rába-szélességű folyó, és ez a víz néha megáradt, és vitt mindent, ami az útjába került, a hétméteres fatörzstől a páncélos dinoszauruszok csontjain át a ragadozó dinók törékeny csontjaiig.”
Ecsetek sertepertélése, kalapácsok óvatos kocogása közben, a ritka szünetekben folytatta Attila: „Hát itt kutatunk huszonöt éve. Rengetegszer jövünk-megyünk a lelőhelyhez vezető földúton, több köbméter cuccot, felszerelést mozgatunk meg – sátor, csákány, hordóban víz a tisztálkodáshoz –, azonkívül többtonnányi kőzetanyagot hordunk föl terepjáróval a terepről átmosni, megkeresni benne a csontokat. Sokszor borzasztó állapotú köves-murvás terepen teszünk meg egy-egy szezon alatt több száz kilométert; 4 × 4 hajtás nélkül ez egyszerűen lehetetlen volna, és néha pillanatok alatt kell távoznunk a helyszínről, mert jön az eső, és ha felázik a talaj, megeshet, hogy önerőből már nem tudunk feljutni a területre vezető meredek földúton. Amikor megindultak az ásatások, egy kétütemű Trabanttal kezdtük, éspedig Makádi Laci Trabantjával. Aztán az, szegény, kilehelte a lelkét, és egy négyütemű Trabant leváltotta. A második Trabant után már egy igazán terepre gyártott, viszont már elég öregecske, kilencvenes évekbeli kocsi következett, azt egy magánszponzortól kapjuk kölcsönbe minden évben az ásatás idejére. Ami a csapatot illeti, van köztünk egyetemi hallgató, biológus, geológus, de van jogász, orvos, műszaki menedzser és divattervező is. Imádnak leletekre vadászni, és imádják ezt a kikapcsolódási formát is, az egyszerű napi rutint, meg a jó társaságot…” – iVT