Négy láb és összkerék

De menjünk sorjában. Először is nyilván működtetni, mozgatni kell azt a négy lábat, illetve azt a négy kereket, méghozzá nem úgy, hogy újra meg újra nógatni kelljen az egész miskulanciát, hanem úgy, hogy a dolog menjen szépen magától. Azokat a lábakat, legyen bár belőlük több száz vagy akár csak kettő, egyrészt folyamatosan működtetni kell, másrészt a működésüket össze is kell hangolni. Mert hiszen mit ér a járás vagy gurulás, ha állandóan újra kell indítani a folyamatot, mert időről időre elfogy a svung? És mit ér, ha megvan a kellő svung, de a delikvens folyamatosan csetlik-botlik, illetve illeg-billeg és csúszkál? Röviden: szerencsés esetben az autó ezt frappánsan megoldja folyamatosan üzemelő motorjával, annak belső forgó mozgását megfelelő átviteli egységgel továbbadja a kerekeknek.

És a lábon járó hús-vér szerzetek? Ami azt illeti, nem is négy lábbal indult ez a sztori annak idején; az élővilág évmilliós projektekben gondolkodhatott – eddig legalábbis –, volt ideje kísérletezni, a helyváltoztatásban az ezernyi csillótól a több száz ízelt lábig sok mindennel próbát tett, és ezekkel párhuzamosan eljutott a nyolc-, hat- és négy lábon járásig. Az autó motorjának szerepét az állatvilág magasabb szerveződési szintjein egyfajta idegrendszeri, tehát belső automatizmus, úgynevezett „oszcillátor” tölti be: ennek a mechanizmusnak annyi a teendője, hogy a megfelelő átviteli mechanizmusokon keresztül folyamatosan működtesse a mozgásszerveket. Ez tehát a biológiai motor, az autó erőátviteli egységének pedig magasabb szerveződési szinten az izmok és mozgatóidegek felelnek meg. Motor és idegi oszcillátor – rendben, megvagyunk tehát a mozgató hatás forrásával.

Forrás: Kovács Miklós / vezess.hu

És mi a helyzet a külső körülményekkel, amelyek, mint tudjuk, hosszabb távon nem állandóak, sőt gyakran hirtelen és trükkösen változnak? Nos, ezért fontos a mozgató hatás, az alapritmus folyamatos finomhangolása, a megfelelő vezérlés. Ne bocsátkozzunk itt zsibbasztó természettudományos részletekbe, legyen elég annyi: az élővilágban megfelelő érzékelők, magasabb szinten a látás, tapintás, egyensúlyérzék összjátéka nyomán, a beérkező környezeti jelek hatására működésbe lépő reflexek oldják meg villámgyorsan a problémákat. Az esetek zömében gondolkodni sem kell ehhez – nem is lenne jó, sokszor idő sem volna rá, veszélyes lenne tanakodni –, a reflexek azonmód reagálnak a terepviszonyok, a terhelés változására, az egyensúlyvesztésre, és emitt kellőképpen feszítenek, amott lazítanak a megfelelő izmokon.

Mármost a mérnökök eminens diákok, sokat tanulnak az élővilágtól, így az összkerékhajtásnál is kitalálták már a finomhangolás módjait. A lényeg ugyanaz: folyamatosan figyelni a négy kerék tapadásában-forgásában jelentkező változásokat, és a beérkező jeleknek megfelelően sáfárkodni a meghajtóerővel – amott még többet ráadni, emitt elvenni belőle. Ennek a sáfárkodásnak már egyre összetettebb módjai működnek az autókban, elektronikus agyuk virtuóz módon játszik a meghajtással, és ezzel tetemesen növeli a közlekedés biztonságát. Zárható differenciálmű, kapcsolható összkerékhajtás, terepre optimalizált offroad-üzemmód (két lábon nyomjam, könnyű a terep, vagy négykézláb biztonságosabb…?), kerekenként árgus szemmel figyelő kipörgésgátló (ha csúszik, jobb nem folyamatosan teli talppal ugrálni…), csigakerekekkel és hidraulikusan vezérelt összkerékzárás (ne törődj semmivel, majd én figyelek és megoldom…), és megannyi más ínyencség, a hibrid autóknál még „virtuális” öszkerékhajtás is kínálkozik  –  a lényeg azonban ugyanaz: ha a körülmények úgy kívánják, jobb több lábon (állni) menni.

LET’S EXPLORE!  – TÁMOGATÓNK A FELFEDEZÉSBEN: A ŠKODA.